Ha karácsony, akkor közös családi sütés, és ha sütés, akkor mézeskalács. Jól tudjuk, hogy alapvetően kétféle mézeskalács létezik: a keményebb típus, amit díszként a fára akaszthatunk és néhány nap alatt fogyaszthatóvá puhul, valamint az azonnal puha, amit sütés után máris megehetünk. Nagyon sokféle recept létezik mindkettőre, vannak, amiket rögtök ki kell sütni, más variációkat a hűtőben érdemes pihentetni. Mi most az egyszerűség mellett tettük le a voksunkat és hoztunk mindkét típusra egy-egy receptet. Bátran vágjon bele az is, aki még soha életében nem sütött mézeskalácsot.
Puha, rögtön fogyasztható mézeskalács
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 1,5 teáskanál szódabikarbóna, fél evőkanál fahéj és szegfűszeg, 15 dkg vaj, kb. 1,3 dl méz, 2 tojássárgája
Elkészítés: A lisztet, a porcukrot, a fűszereket, és a szódabikarbonát tegyük egy tálba. Adjuk hozzá a lágy (de nem forró!) vajat, a mézet, és a tojássárgájákat. Keverjük össze, majd gyúrjuk egynemű tésztává. Az elkészült tésztát osszuk ketté. A jól belisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. fél centi vastagságúra és szaggassuk ki. Ha kész, tegyük sütőpapírral bélelt tepsire és 180 fokra előmelegített sütőben 7 – 8 percig süssük. Vigyázzunk arra, hogy ne süssük túl, mert akkor kemények lesznek. Ha elkészültek, és kihűltek, díszíthetjük is őket.
A cukormázhoz szükségünk lesz 1 tojásfehérjére, és 15-20 dkg porcukorra. Keverjük össze óvatosan a hozzávalókat, töltsük habzsákba és már díszíthetjük is az írómázzal a mézeskalácsainkat.
Kemény, idővel puhuló mézeskalács
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 15 dkg porcukor, 15 dkg méz, 7 dkg vaj, 2 tojás, fél evőkanál fahéj és szegfűszeg, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 2 evőkanál víz
Elkészítés: A tojásokat a porcukorral fűszerrel, szódabikarbónával, vízzel összekeverjük, hozzáadjuk a mézet, vajat és a lisztet. Összedolgozzuk egy éjszakára hűtőbe tesszük. Deszkán kinyújtjuk, kiszaggatjuk, kis lukat fúrunk oda, ahol majd fel akarjuk akasztani. A cérnát majd csak sütés után fűzzük be. Előmelegített sütőben 180-200 fokon kisütjük. Ezt a fajta mézeskalácsot mindenképp írókázzuk! Miután kihűlt, mehet is a fára. Néhány napon belül megpuhul és fogyasztható lesz.
Kellemes ünnepi készülődést kívánunk!