Család

Ezeket kérdezd a gyerektől ahelyett, hogy „Milyen napod volt?”

Néhány kérdés, amit feltehetünk a sablonok helyett.
2023. Február 15.
anya és gyerek autóban
(Kép forrása: Getty Images)

„Milyen napod volt?” – „Jó.”

„Mi volt ma az iskolában?” – „Semmi.”

Van, aki persze bővebben válaszol ezekre a kérdésekre is, de léteznek jobbak is, ha szeretnéd megtudni a gyermekedtől, hogy hogyan telt a napja, mi történt vele, és hogy érzi magát. A jól megválasztott kérdés mellett pedig az is fontos, hogy a körülmények is megfelelőek legyenek egy gördülékenyebb beszélgetéshez.

Gyakran arra számítunk, hogy a gyerekek az étkezőasztalnál majd beszélnek, de ez a szemtől-szemben helyzet nem feltétlenül készteti őket arra, hogy megnyíljanak, veti fel a Huffpost. Sok szülő viszont azt tapasztalja, hogy a gyerekeik sokat mesélnek, miközben együtt utaznak az autóban.

„Ott kevésbé ijesztő” – mondta el a portálnak Anjali Ferguson klinikai pszichológus. „Nem leültetem az asztalhoz, közvetlenül ránézve, és mondom azt neki, hogy válaszoljon minden kérdésemre. Ilyenkor nincs szemkontaktus, mert én vezetek, ő pedig hátul van – ez kevésbé ijesztő és megerőltető neki. Nagyon sok információ jön elő a 15 perces hazautunk során.”

Szintén kevésbé ideális hellyé teheti az étkezőasztalt a testvérek jelenléte. Ferguson szerint jó bármikor, amikor négyszemközt vagy a gyerekkel. „Ez csupán egy kicsit mélyebb kapcsolódást biztosít, és a gyerek úgy érzi, hogy az ő egyéni nézőpontja számít.” Jó pillanatok ezek a komolyabb beszélgetéshez.

Az autóúton kívül például a közösen végzett házimunka, az ügyintézés, a közös kutyasétáltatás, vagy éppen a sportolás is alkalmat adhat egy-egy ilyen beszélgetésre.

Ferguson elmondta a portálnak, hogy ő szereti azzal kezdeni a beszélgetést, hogy a gyermek értékelje a napját egy egytől tízig terjedő skálán. „Ez ad neki egy kis mozgásteret” – fogalmazott. „A »Milyen volt a napod?« néha nagyon elvontnak tűnhet, mert ez egy nyitott kérdés. Nincs sok paramétere, és a gyerekek szeretik a paramétereket számos helyzetben. Az is hasznos, ha pontosabban fogalmazol a kérdéssel kapcsolatban.”

A kérdésekre további példákat javasol a Huffpost, a kisebb gyerekekkel és az idősebb gyerekekkel, illetve a tinédzserekkel való beszélgetéshez is.

Fiatalabb gyerekektől kérdezhetjük például:

  • Kivel játszottál ma a szünetben? Mit játszottatok?
  • Kivel ültél ebédnél?
  • Mi volt a kedvenc dolgod, amit ma csináltál?
  • Mutatnál valami olyat, amit ma tanultál?
  • Volt olyan dolog, ami kihívást jelentett ma a számodra?
  • Volt ma olyan, amitől boldognak érezted magad?
  • Volt ma olyan, amitől szomorúnak érezted magad?
  • Csinált ma valaki valami vicceset az iskolában?
  • Csináltál ma valami olyat, ami újdonság volt?
  • Volt a mai napban valami olyan, ami meglepett?
  • Segítettél ma valakinek valamiben?
  • Ha valamit megváltoztathatnál a napodban, mi lenne az?

 

Idősebb gyerekektől, tinédzserektől kérdezhetjük például:

  • Mi volt a kedvenc részed a napodban?
  • Mi volt a legváratlanabb, ami ma történt?
  • Minden a terveid szerint alakult ma?
  • Milyen kihívásokkal kellett ma szembenézned?
  • Mi volt az, ami ma megnevettetett?
  • Csinált ma valaki bármilyen szokatlan dolgot?
  • Tettél ma valakivel valamilyen kedves dolgot?
  • Mit vársz a holnapi naptól?
  • Van valami, amiről szívesen beszélgetnél?