Család

Mindkét lánya válik, így viseli Peller Anna

Előbb Mariann, majd Anna is a válás mellett döntött, de mint mondják, a házasság vége náluk nem jelenti a szeretet végét - és így lehetnek ezzel a családtagok is.
2023. Március 23.
peller anna és mariann
Fotó: fotocentral

Szomorú párhuzam alakult ki a Peller-testvérek életében: mindketten tíz év házasság és közös gyerek(ek) után válnak. Peller Mariann televíziós műsorvezető-szerkesztőről és férjéről, Juni Györgyről tavaly év vége felé derült ki hogy külön folytatják, míg Peller Anna színésznő és Lukács Miklós a napokban, videóban mondta el saját döntésük okait. „A gyereket is együtt fogjuk nevelni, járunk együtt nyaralni majd, egymás szülinapját szervezzük, jóban vagyunk, szeretjük egymást, de már nem úgy…” – fogalmaztak.

Mariannék fiai tíz- és nyolcévesek, Annáéknak egy kislányuk van.  

Ami miatt érdemes odafigyelni ezekre a hírekre is az örömteliek mellett, az az, hogy jó látni, amikor két ember váláskor is megadja a tiszteletet egymásnak, a kapcsolatuknak, oda tudnak figyelni egymás érzéseire, és főként a gyerekeikére. Hiszen mindkét pár hangsúlyozza, hogy első számukra az, hogy gyerekeik ne szenvedjenek el törést a szüleik döntése miatt, és továbbra is aktívan részt vesznek az életükben szülőként. Vagyis senki nem lesz „hétvégi apuka, netán anyuka”.  

Szerencsére egyre több pár látja be, hogy mennyivel jobb békésen változtatni a felálláson, és hogy lehet szépen élni, megfelelő hetirendet beállítani egy új viszonyrendszerben is, így a gyerekek nem feltétlen sérülnek.  

Fontos, hogy ebben a mindenképpen nehéz folyamatban a külvilág is támogassa a feleket, elsősorban persze a család, a nagyszülők, akiket szintén megvisel egy ilyen döntés.

A Blikk felkereste Anna és Mariann édesanyját, Peller Annát, aki elmondta, hogy igyekeznek mindenben lányaik mellett állni: – Mi mindig a támaszai vagyunk a lányoknak, és most különösen nagy szükségük van ránk. Szeretetet, nyugalmat árasztunk feléjük, és továbbra is tisztelettel, megbecsüléssel fordulunk a családunk minden tagjához – fogalmazott idősebb Peller Anna a lapnak. Szavaiból kiderül, hogy ők is intelligensen képesek kezelni a helyzetet, nem a hibást keresik, és nem ellenfelekként tekintenek a házastársakra. Jó volna, ha minden családban így sikerülne ez.