Beléptek a nagyszülőkhöz és szinte megáll a kés a levegőben. Azonnal érzed, hogy ez most megint egy “olyan” nap, – és valahogy ezek a napok mostanában egyre gyakoribbak – legszívesebben már sarkon is fordulnál, de már nincs visszaút. Hazafele a gyerekek is megjegyzik, hogy mostanában nem jó a nagyiéknál lenni, mert sok a kiabálás. Ha telefonon beszélsz a szüleiddel, akkor is csak egymásra panaszkodnak. Ismerős?
Emelkedő tendenciát figyelhetünk meg az időskori különválások számában
Míg hazánkban a válások száma az elmúlt években jelentősen visszaesett a házasságkötésekéhez képest, addig érdekes módon az időskorban szétmenők száma viszont döbbenetesen megnőtt.
A válások legnagyobb arányban jelenleg a 40-49 éveseket érintik, a 2017-ben elvált férfiak 43 százaléka lépett ki ebben az életkorban a házasságból, és a második leggyakoribb életszakasz viszont ma már éppen az ötvenes korosztály. Az elmúlt közel három évtizedben több mint kétszeresére emelkedett a 40-es életkorukban elvált nők aránya, de jelentősen, csaknem háromszorosára nőtt az 50-es éveikben házasságukat felbontó nők aránya is. Vagyis amíg a rendszerváltás idején a húsz évnél hosszabb házasságok körében volt a legritkább a válás, ma éppen ebben a körben a leggyakoribb.
Miért válnak el a nagyiék?
Napjainkban számos tényező befolyásolhatja a több évtizede együtt élők kapcsolatát. Megváltoztak a “nagyszülőség” körülményei, kitolódott a nyugdíjkorhatár, a fejlett gyógyszeriparnak köszönhetően az idősek is sokkal aktívabbak – még szexuálisan is. Talán azonban a legfontosabb változás a régi időkhöz képest az, hogy már nem övezi akkora szégyen és megaláztatás a válást, társadalmilag sokkal elfogadottabb jelenség lett.
A legfőbb kiváltó ok úgy vélik, hogy az úgynevezett “kiüresedett fészek” szindróma. Amikor a pár gyermekei nagykorúvá, önállóvá válnak, elköltöznek, esetleg saját családot alapítanak és többé már nincs szükségük a szülőkre. A házaspár tagjait, akiket a gyereknevelésen kívül addigra már más nem tartott össze, rájönnek, hogy életük rég nem ugyanazon a sínpáron fut. A felismerést követően ekkor döntenek az “újrakezdés” mellett. Remélve, hogy még nem késő valaki más oldalán megtalálni a boldogságot.
Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete 8 lépést különböztet meg az ember életében. A lezáró szakasz, amit a kutató az integritás vs. kétségbeesés szakaszának nevez, bizony szintén fontos kihatással van az időskorúak házasságainak alakulására. A pszichológus úgy találta, hogy az emberek ötven éves koruk környékén élik meg az életközepi válságot, amikor az a dilemma foglalkoztatja őket, hogy hasznos tagjai-e a társadalomnak, mit tettek le addig az asztalra? Ilyenkor sokan újraértékelik az életüket, megkérdőjelezik, hogy volt-e értelme annak, amit életük során csináltak. Sokan úgy érzik, ez egy utolsó lehetőség arra, hogy megvalósíthassák mindazt, amit eddig nem sikerült.
Míg a 60+-os nők hajlamosabbak ilyenkor megpróbálni bepótolni mindent, ami a gyerekneveléssel, háztartással és munkával töltött időszak alatt feláldoztak (utazgatás, új hobbik, szerelem stb.), addig a 60+-os férfiak ilyenkor már inkább a békét, pihenést és nyugalmat keresik. Vagy épp ellenkezőleg, a kapuzárási pánik során a férfi próbál meg 20 évesként viselkedni és a nő ebben már nem tud partnere lenni, és emiatt szakad meg a felek között a kapcsolat.
Aranyos Zsolt, párkapcsolati mediátor, pár- és családkonzulens jelölt elmondása szerint, az idősebb korosztályhoz tartozók ritkábban fordulnak szakemberhez is a problémáikkal. Míg a fiatalabbaknál egyre kevésbé okoz problémát egy-egy konfliktus kapcsán párterapeutát vagy akár szexuálterapeutát bevonni, addig az 55 év felettiek még mindig elég bizalmatlanul állnak ehhez a kérdéshez.
“A külső, bizonytalan körülmények az első helyen állnak. Számukra különösen fontos lenne a fizikai és érzelmi biztonság, s ha ez inogni látszik vagy tényleg felborul, az a kapcsolatban is megjelenik. Leginkább akkor, ha a közösen töltött életük inkább funkcionális volt, mint érzelmi. Ahol nem figyeltek egymásra, nem törődtek a másik érzelmi életével, ott hatalmas űr keletkezett. Amíg fiatalok vagyunk, ezt könnyebben tudjuk kezelni, de minden rendezetlen konfliktus idősebb korban egyre kínosabb és fájdalmasabb módon tör utat magának. Akár betegség formájában is. Vannak, akik évtizedeken át cipelik magukban, hogy a párjuk rendszeresen megcsalta, megalázta, megszégyenítette, bántalmazta. Erről beszélni 50 felett nehéz és emberpróbáló feladat” – véli a szakember.
“A legtöbb esetben az időpont egyeztetést sok éven át tartó neheztelés, veszekedés, kiborulás, fájdalom, adok-kapok előz meg. Az idősebb korosztály – a többség – már nem akar és nem is tud kilépni egy kapcsolatból, olyan, mintha beletörődtek volna a sorsukba. Úgy vannak vele, ha eddig kibírtuk, ezután is sikerül. Akik segítséget kérnek, azoknak az életében valami történt, pl. veszteség, trauma, megcsalás. Közülük sokan végig csinálják, nem adják fel, mások, a fent említett okok valamelyike miatt lemorzsolódnak. Nálam a legidősebb pár közel volt a hetvenhez” – meséli Aranyos Zsolt.
Nehezítő tényezők egy kései válás esetén
A válás sosem egyszerű, de időskorban különösen nehéz lehet, nem csak érzelmi (egy közösen leélt élet), de gyakorlati szempontból is. Nyugdíjas korban bevételek híján már az önfenntartás is hatalmas kérdőjel lehet, sokaknál például ilyen egyszerű gazdasági okokból nem kerül végül felbontásra a kapcsolat. Olyan is előfordul hogy ugyan elválnak a felek, de egy fedél alatt marad az egykori pár.
“Az időskori válás nehéz kérdés, főleg akkor, ha a válás után lakhatási problémák adódnak. Hogy érdemes-e válni, azt a pároknak kell eldönteniük. Nyilván van olyan élethelyzet, párkapcsolat, házasság, ami mérgező, amiben nem szabad maradni. Még akkor sem, ha a körülmények első látásra ez ellen szólnak. A félelem lehet érzelmi. Sokszor hallom, hogy 50 felett úgy nyilatkoznak magukról a nők és férfiak, hogy „kinek kell már egy ilyen öregember”. Egy pozitív, kellemes, kedves, jó társaságú, mosolygós nő vagy férfi kortól függetlenül megtalálhatja újra a szerelmet és a szerető gondoskodást valakinek az oldalán. Sok döntés és annak véghezvitele személyiségfüggő. Aki elhiszi, hogy a felhők felett süt a nap, az nem esik kétségbe, ha ma esik az eső, vagy hó borítja a kertet. Meggyőződésem, hogy a nehéz helyzetekben mindenki mellett feltűnik valaki, aki abban az adott pillanatban tud segíteni. Csak sokszor nem vesszük észre, mert nem az elképzeléseink szerint érkezik” – tartja a párkapcsolati mediátor.
Aranyos Zsolt megosztott velünk 3 apró tippet, aminek segítségével életben tarthatunk egy több évtizedes házasságot:
- Minden nap tegyünk valami apróságot egymásért! Nem kell napi szintű ajándék vásárlásra vagy nagy dolgokra gondolni. Egy kávé, amit elkészítünk a másiknak, egy-egy olyan tevékenység elvégzése, mely amúgy a partnerünk teendő listáját terhelné, egy szál virág, egy kivasalt ing, egy bók, egy extra puszi…
- Foglalkozzunk, törődjünk magunkkal! Ne csak együtt, hanem egyénileg is fejlődjünk! Ha ez elmarad, akkor unalmasak, nyűgösek, egyszerűen rossz társaság leszünk, vagy egyszercsak azt vesszük észre, hogy „elhagyott a partnerük”, elfejlődtünk. Aki nem fejlődik, nem foglalkozik magával, az elszívja mások energiáját, másokból nyer erőt, vagy bántalmazóan viselkedik. Találjunk hobbit, akár tanuljunk valami újat, egyszerűen keressünk valami olyan elfoglaltságot, ami nem kerül túl nagy erőfeszítésünkbe, de minden nap ad egy kis extrát. És ne felejtsük el a mentális egészségünket sem! Ha megrekedtünk az életben bátran keressünk fel egy coach- vagy pszichológus szakembert, aki ki mozdíthat bennünket egy-egy gödörből.
- Ne csak a lelkünkkel, hanem a testünkkel is törődjünk! A magunk módján legyünk igényesek, ápoltak, illatosa. Idős korban –főként a férfiak – hajlamosak elhanyagolni magukat. Mindennap igyekezzünk rendesen felöltözni, tisztálkodni, még ha úgy érezzük is, hogy a másik felünk úgyis mindenhogy szeret bennünket, ez inkább mi magunknak fontos. Ha rendes a megjelenésünk, sokkal jobban érezzük magukat és egészen más a kisugárzásunk is, melyet partnerünk is nagyra fog értékelni. Idős korban nehézkes lehet a testedzés, de a lehetőségekhez képest azért heti több alkalommal igyekezzünk kicsit átmozgatni magunkat, akár egy hosszabb sétával, akár úszással vagy más kímélő mozgásformákkal.
* Murinkó Lívia és Makay Zsuzsanna a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tanulmánya alapján
Kapcsolódó cikkek
