Család

Micsoda képek! Így ünnepelték régen a nőnapot

Tudtad, hogy a nőnap egy 110 éves ünnep?
2023. Március 05.
Nőnapi köszöntő régi munkahelyen

Azt, hogy az egész világon ünnepeljék a nőket, 1913-ban indítványozta először Clara Zetkin a II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson. Mostani időpontját, azaz minden év március 8-át 1917-ben rögzítették, arra azonban, hogy hivatalos ünneppé váljon, 1977-ig kellett várni, az ENSZ közgyűlése ekkor nyilvánította nemzetközi eseménnyé.

Itthon már 1913-ban megtartották a nőnapot, igaz akkor még nem arról szólt, hogy a férfiak virággal kedveskedtek és mondtak köszönetet a nőknek: ebben az időben maguk a nők osztogattak az utcákon erre buzdító felhívást. A rendszerváltás előtti időben igazi mozgalmi ünnepként tartották számon, később ezt a jellegét elveszítette, de a lányokat és asszonyokat továbbra is felköszöntik ezen a napon a fiúk és a férfiak.

Érdekesség, hogy Romániában és Bulgáriában a nőnap összefonódott az anyák napjával, így még nagyobb jelentőséggel bír, mint nálunk. Kínában több napig tart az ünneplés, március 7-én a hajadonokat ün neplik, 8-án pedig a férjes asszonyokat. Ahogy az unnepnapok.com oldalon olvasható, a taiwani kormány minden évben erre a napra időzíti a lakosság derékméretére vonatkozó friss adatok közzétételét és az elhízás elleni küzdelemnek szenteli a nőnapot…

A taiwani nők emiatt valószínűleg nem is kapnak, vagy ha mégis, nem tudják lelkiismeretfurdalás nélkül elfogyasztani az ajándék csokit, nálunk szerencsére nincs szó ilyesmiről. Mutatjuk, hogy ünnepelték a nőket jó pár évtizeddel ezelőtt!

Nőnap ünneplése
7 fotó megtekintése

Nyitókép: Fortepan / Magyar Rendőr

Nőnap ünneplése

Micsoda képek! Így ünnepelték régen a nőnapot

1 / 10
Nőnap ünneplése
Nőnap ünneplése
Nőnap ünneplése
Nőnap ünneplése
Nőnap ünneplése
Nőnap ünneplése
Nőnap ünneplése
Mindegy, hogy hány éves az ember lánya, örül, ha felköszöntik nőnapon, és ez semmit sem változott az évtizedek során! (Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar)
Fotó megosztása: