Család

3 dolog a párunktól és 3 a társadalomtól, amit anyaként kérünk nőnapra

Nőnap… Valaha munkásmozgalmi ünnep volt, 1857-ben negyvenezer textilpari munkásnő lépett sztrájkba a béregyenlőség érdekében New Yorkban. Manapság forró téma a nők elleni erőszak, a családon belüli abúzus, a munkahelyi egyenlőtlenségek… miközben számos olyan dolog van, amely alighanem minden nőt érint, különösen az anyákat.
2024. Március 08.
nonap
Fotó: Getty

Ha a nők, mint társadalmi csoport érdekeiről beszélünk, mindig két fronton kell dolgoznunk ahhoz, hogy valódi változást érjünk el. Az egyik természetesen a döntéshozói szint, ami a politika terepe: ez határozza meg, hogy hogyan csoportosítjuk a rendelkezésre álló forrásokat, és milyen törvények szolgálják a különböző csoportok érdekeit. Hiába azonban a leginkább jóindulatú, nő- és családbarát törvénykezés is, ha a férfiak nem állnak a nők mellett, mögött, épp úgy, ahogyan generációk alatt a nők dolga volt a férfi mellé, mögé állni. Íme tehát 3 dolog, amit a párunktól, és 3, amit a döntéshozóktól várunk 2024-ben a nők napján, ma, Magyarországon.  A társunktól

Kihívást jelent 2024-ben férfinak lenni, hiszen a nagyszüleink idejében a nő lehetőségei sokszor a családfő kényétől-kedvétől függtek, szüleink idejében pedig hiába dolgozott sok nő is vezetői pozíciókban, még mindig természetes volt, hogy a háztartás és a gyerekek körüli felelősség elsősorban az övék. Az ebből adódó férfiprivilégiumokról lemondani nem csupán nehéz, de a férfiak többségének mintája sincs hozzá. A nőnap tehát arra is kiváló alkalom, hogy meghajoljunk azok előtt a bölcs, bátor és erős férfiak előtt, akik mertek és mernek eltérni a generációs sémáktól, amikben – ők maguk és felmenőik – felnőttek.

A társunktól:

Kevesebb virág, több énidő

Örülünk a virágnak? Persze – főleg, ha cserepes. Olyannyira, hogy sok férfi még ma is úgy hiszi, a virággal letudta minden kötelezettségét a nő felé. De a legtöbb anya problémája nem a túl kevés virág az ablakban, hanem az énidő hiánya – a legszebb ajándék, amit a nő március 8-án – és az év többi napján – kaphat, tehát a magára szánt idő, amit azzal tölthet, amivel csak szeretné. Ha kell, egy jó ejtőzés a kádban, majd olvasás órákon át, ha kell, egy görbe este a barátnőkkel, ha kell, egy bérlet az edzőterembe.

Nemcsak bókok, őszinte beszélgetések is

A legtöbb férfi tudja, mit akar hallani a párja, és nincs is baj azzal, ha ezt megadja kedvesének. Lehet és kell is bókolni, apró figyelmességekkel elhalmozni a másikat, de mindez mit sem ér, ha nincs mögötte mély érzelmi odafordulás, őszinte megnyílás és önátadás a nő felé. Szeretjük tudni, „miben van” a másik, hogy megfelelően tudjuk támogatni, és szeretjük, ha mi magunk is megkapjuk a kellő érzelmi támogatást a kihívásokkal teli időszakokban. Nincs szükség megmentésre váró, zord, keveset beszélő férfiakra, akiknek gondjait nekünk kell kitalálnunk és megoldanunk. A nőnap legyen a mély, őszinte kapcsolódás napja is!  

Fotó: Getty

Fotó: Getty

Háztartási gép helyett osztozás a háztartás körüli feladatokon

Ki ne örülne nőnapra egy új porszívónak vagy szárítónak? Az ilyesmi mindig jól jön. A hosszú, boldog párkapcsolat titka azonban inkább az osztozás a ház körüli feladatokban. Egy ezer teher alatt roskadozó anya a legjobban annak örül, ha a társa magától értetődő módon mosogat el, ha tele a mosogató, és ha önként megemeli a porszívót, mikor látja, hogy a másiknak épp sok egyéb dolga van. Figyelem, a sok vita és könyörgés árán létrejött eredmény nem ugyanaz, mint amikor valaki magától tudja, mi a dolga: a feladatok állandó delegálása és jutalmazása ugyanis tipikus láthatatlan női munka, ami sok energiát vesz el attól, aki kénytelen rendszeresen élni vele.

A társadalomtól:

Jobb helyzetet teremteni a nőknek nem mindig, és nem is elsősorban financiális kérdés. Sokszor maga a szándék az, ami gátja annak, hogy a nők életkörülményei javuljanak, máskor pedig a források átcsoportosítására, a prioritások megváltozására volna szükség. Szándékosan nem a nagy anyagi befektetést kívánó intézkedéseket sorolom – a gyermekvédelmet, az anyaotthonokat, a lakhatási biztonságot és a béregyenlőséget, amit a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég legfrissebb, 2024 márciusi kutatása szerint nagyjából ötven év múlva érünk el Magyarországon, – hanem inkább azt emelem ki, ami inkább prioritást igényelne, mint milliárdokat.  

A sokat vitatott menstruációs szabadság helyett több szülői szabadság

Sokan hiszik, hogy a menstruáció idejére adott fizetett szabadnap mélyen nőbarát intézkedés, de én ezt kétlem: az is csak egy újabb ok volna a nemek közötti bérszakadék mélyítésére, miután a nő „értéktelenebb” – kevésbé termelékeny – munkaerővé válna általa. Emellett persze igazságtalan is volna a gyakorlat, elvégre bárkinek lehet olyan – akár láthatatlan – krónikus betegsége, ami a munkavégzést nehezíti, és ők sem kapnak szabadságot. (Nem is beszélve a visszaélésekről, hiszen lehetetlen ellenőrizni, kinek van valóban fájdalma, kellemetlensége a menstruáció alatt, és kik azok, akik meg sem érzik.) A menstruációs szabadság tehát szerintem zsákutca, sokkal fontosabb volna az anyáknak és az apáknak járó több extra szabadnap, ide értve a rövidebb munkaidő lehetőségét is. Figyelem, fontos, hogy ezek a kedvezmények az apákat is érintsék, hogy ne az anyák munkaerőpiaci értéke csökkenjen ezzel, és hogy mindkét szülő egyaránt kivehesse részét a gyerekek körüli hétköznapi, „szürke” feladatokból. 

Fotó: Getty

Fotó: Getty

Ésszerű kontroll a reprodukciós jogok fölött

Mi nők, anyák, tudatos felnőtt emberek, kívánjuk az esemény utáni tabletta szabad, vény nélküli elérhetőségét, aminek szükségszerűségét már több országban belátták. Fontos, hogy az abortusztabletta is a protokoll része legyen, hiszen a statisztika szerint jóval kevesebb komplikációval jár, mint a nálunk megszokott vákuum-aspirációs eljárás. Bármelyik útról is van szó azonban, abortuszra egyetlen nő se jókedvéből megy: a jelenleg kötelező tanácsadás helyett inkább ingyenes, szabadon választható pszichológiai segítségre volna szükség a feldolgozáshoz.

Értelmezhető összegű, alanyi jogon járó családtámogatási rendszer

A jelenlegi családtámogatási rendszer leginkább a magasabb keresetű, legalább háromgyerekes családoknak kedvez. A családi pótlék összege 2008 óra nem változott, és már akkor sem volt túl magas: szemben a nyugdíjakkal azonban még csak az inflációt sem követi az összege. Nőnap alkalmából remek ajándék volna egy hat számjegyű családi pótlék a gyerekeseknek, ami mellé különféle beiskolázási és ruházkodási bónuszok is igényelhetőek lennének, mint arra is van példa Európában.

Számíthatunk-e ezek közül bármelyikre nőnapi ajándékként? Idén biztos nem, de ha legalább a családon belül, otthon teljesülnek a női érdekek, talán közelebb kerülünk a nagyobb célokhoz is.