
Fotó: Getty Images
Egy illatfoszlány is képes visszarepíteni bennünket a gyerekkorunkba, a nagymama konyhájába, rég elfeledett pillanatokba. De nem kell ilyen régre visszamenni: a nyár legjobb a pillanataihoz is kapcsolódhatnak illatok. Ahogy bármilyen kedves, megható, vidám, vagy éppen energiával feltöltő eseményhez kötődhetnek illatemlékek. És ezt a kapcsolatot érdemes a saját hasznunkra fordítanunk.
Az illatok szuperereje
A szaglás az egyetlen érzékszervünk, amely közvetlen összeköttetésben áll az agy érzelmi központjával és a memóriaközponttal. Míg a látványt vagy a hangot az agyunk először feldolgozza és elemzi, az illatok egyfajta érzelmi autópályán száguldanak, azonnali, zsigeri reakciót váltva ki.
Gondolj csak bele, milyen erős a kisbabád, gyereked illatához való kötődésed, mit idéz fel, ha megérzed a frissen mosott ruhái illatát. Ezek az illatok érzelmi horgonyokká válnak. És ugyanígy működhet egy parfüm is, ami a nyár önfeledt, boldog pillanatait idézi fel. Egy fújás, ami a hűs tengeri szellőt, a lédús gyümölcsök illatát vagy a napsütötte mező aromáit varázsolja köréd. Hiszen a nyár és a nyaralás nem csupán látványok és hangok összessége, hanem illatoké is.
Lássuk, milyen parfümök segíthetnek megidézni a legszebb nyári emlékeket. Ha valamelyik megtetszik, a képre vagy az illat nevére kattintva rögtön meg is vásárolhatod.
1. Napfényes vidámság
A citrusfélék, a füge, a ciprus vagy épp a rozmaring illata igazi időkapszula lehet. A békés, simogató mediterrán nyárba visznek vissza.
Ez a citrusos-gyümölcsös-virágos illat igazi boldogságbomba. Bergamott és zöld mandarin, valamint málna, körte, ibolyalvél és rózsa adjék a sugárzó kompozíció alapját.
Pezsgő, friss illat tele vitalitással. A zöld tea energiája citrusos-virágos illatkompozícióban alkot jókedvre hangoló harmóniát.
Unisex illat, a fejjegyben ananásszal, bergamottal, citrommal és mandarinnal, a szívjegyben ibolyával, jázminnal, rózsával és gyöngyvirággal. Kreatív, szabad és lelkesítő.
2. Édes napsütés
Lédús körte, üde barack, mámorító bogyósok – a gyümölcsös illatok a nyár frissességét képesek felidézni.
Csábító és édes, különleges alkalmakra ajánljuk. Feketeribizli, francia levendulaolaj, mandarinolaj, arab jázmin és narancsfavirág alkot elbűvölő gyümölcsös-virágos elegyet.
Cseresznye, mandula, rózsabors, cseresznyevirág és magnólia bűvöli el benne a kicsit fűszeresebb illatok kedvelőit. Egzotikus, keleti vakáció hangulatának felidézéséhez ideális, egyszerre gyümölcsös, virágos és bársonyos.
Igazi napfényes illat, amely Capri szigetének szépsége előtt tiszteleg. A napsütötte mediterrán táj illatát hordozza.
3. A vízpart vonzása
A vizes és sós jegyek, a kókusz, a citrusok, a tiarévirág vagy a frangipáni dominálnak a naptejes, homokos, tengerillatú délutánok hangulatát hozzák vissza.
Friss, vizes, optimista illat a jázmin simogató bársonyosságával. Nőies és energikus egyszerre, a mediterrán partvidék üdeségét idézi.
Frissítő aromáját a keserűnarancs, a mandarin és a jázmin adja, a brazil tengerpart hangulatát hozza el. Könnyű és sziporkázóan tiszta, mint a víz felől érkező hűs szél.
A talpunk alatt a forró homok, fülünkben az óceán zúgása, bőrünkön a lágy szél és a simogató nap – ez a napsütötte, ragyogó illat a bergamottnak, a rózsaborsnak, az ilang-ilangnak, citromnak és kókusztejnek köszönheti varázslatos erejét.
4. Légies férfiillatok
Ha nem csak a női illatok között keresgélnél, válassz a könnyedebb, citrusosabb, vizes-légies férfiparfümök közül, hogy újraélhessétek a vidám hangulatot.
A tenger ereje és a föld melege találkozik ebben a vizes-fás illatban. Gyömbér, só és tömjén alkotják a fejjegyet, a szívjegyben tengeri virágok, hínár és vetiverfű is megjelenik.
Időtlen illat, a víz elem hatalmas erejével. Könnyedségét a narancs, jázmin, citrom, bergamott, limett, keserűnarancs, mandarin virága adja. Energikus férfiasságát pedig a tengeri tónusoknak, a rozmaringnak, az ibolyának, a koriandernek és a szerecsendiónak köszönheti.

[sc_cts_position slug="roadblock030" clear="1"]Rabanne Invictus Eau de Toilette
Erő, dinamizmus és energia – a tengeri tónusoknak, babérnak és grépfrúthéjnak köszönhetően. A vizes-fás illat könnyed, mégis a fűszeres érzékiség is ott rejlik benne.










