Anya,
nagyon sokat vitáztunk idén is.
Mint minden évben.
Sok dologban nem értünk egyet, de még több van, amiben egyetértünk ugyan, de mégis, valahogy provokáljuk egymást. Mintha egy kisördög azt suttogná a fülembe: ellenkezz vele! És a tied ugyanezt tenné.
Mindenkinek előbb hiszel, mint nekem. Nem fogadod meg a tanácsaimat. De ha valaki más mondja ugyanazt, neki mindjárt igaza van.
Mintha mindig harcolnánk egymással.
Te állsz hozzám a legközelebb minden ember közül, ugyanakkor érdekes módon senki nem tud úgy kiakasztani, mint te.
Minden nap beszélünk egymással, de sokszor idegesen fejezzük be. Mert makacsak vagyunk, erőszakosak, hajtogatjuk a magunk igazát. És tudod… sok mindenben egyformák vagyunk. Talán ezért nehéz nekünk együtt.
De minden, minden nehézség ellenére te lettél a legfőbb támaszom az anyaságban. Nem, nem akkor, amikor a nevelési elveimről van szó (amik szerinted nincsenek is), ezt a témát már nagy ívben kerülöm. Mert mindig meg tudod mondani, mit hibáztam el, miért nem ilyenebb vagy olyanabb a gyerek.
Egyvalami viszont elvitathatatlan: nincs még egy ember rajtam és az apján kívül, aki úgy szeretné a lányomat, mint te. Akit ugyanannyira érdekelne nap mint nap, hogy mi van vele. Aki fejben tartja, melyik nap jön a suliba a mikulás, mikor érkezik az új kislány és melyik tantárgyból kapnak új tanárt.
Apám havonta egyszer kérdezi meg, hogy mi újság a gyerekkel, neked kérdezned sem kell, mert olykor jobban tudod, mint én.
Ugyanúgy aggódsz, ha beteg, mint én. Ugyanúgy örülsz, ha örül, mint én. Neked bármilyen apróságról hosszan beszélhetek a kislányommal kapcsolatban, mert tudom, hogy velem fogsz lelkesedni.
Nagyon jó, hogy van neki a világon valaki, aki ugyanúgy szereti, mint a szülei, és nagyon jó nekem, hogy van valaki, akivel osztozni tudok ebben az érzésben, de a mindennapi apró-cseprő dolgokban is.
Anya,
ne haragudj a sok vitáért, jövőre igyekszem türelmesebb lenni. Veled, és a lányommal is. De ha nem sikerül, tudom, te azt is meg fogod érteni.