Család

Októbertől fizetős gyermekfelügyeletet indítanak az oroszlányi bölcsődében

Azoknak az 1-4 éves gyerekek szüleinek, akik nem iratkoztak be a bölcsődébe. A szolgáltatás nem ingyenes, de kevesebb, mint a piaci ár.
2023. Szeptember 18.
Cipőt ad gyerekre
Kép: Getty Images

Október elsejétől időszakos gyermekfelügyelet indul az oroszlányi bölcsődében – adta hírül a kemma.hu. Az oroszlányi önkormányzat tájékoztatása szerint az intézménybővítés során megnövekedett 156 helyett 192 lett a férőhelyszám, ezért a képviselők úgy döntöttek, hogy beiratkozás nélküli gyermekfelügyeleti rendszert vezetnek be.

Az időszakos gyermekfelügyelet azoknak az 1-4 éves gyerekek szüleinek szól, akik nem íratták be a gyereküket a bölcsődébe és akiknek csak alkalmanként lenne szükségük a felügyeletre. A beszoktatási eljárást azonban így is végig kell csinálni.

A szolgáltatás óránként 1150 forintért vehető igénybe, ehhez kérhető étkezés. A reggeli 197 forintért, tízórai 95-ért, ebéd 489 forintért, uzsonna pedig 197-ért kérhető, bruttó áron, ami az önkormányzat szerint a „piaci ár alatt”, tehát egy átlagos, szakképesített bébiszitter fizetési igényéhez képest igen kedvező ár.