Itthon is egyre népszerűbb az a tengerentúli szokás, hogy bulit rendeznek a leendő szülők azért, hogy valamilyen vicces formában elárulják – akár egymásnak is -, hogy lányuk vagy kisfiuk születik-e majd. Az egyik legnépszerűbb móka, amikor valaki beavatott színes – kék vagy rózsaszínű – konfettiket tesz egy lufiba, amit aztán az esemény csúcspontján a kismama és/vagy a kispapa kipukkaszt, és a színek elárulják a baba nemét.
Egy virginiai család gender reveal partija nem egészen a tervek szerint alakult:
Jól látható a felvételen, hogy az izgatott nagytesó a lufi zsinórját vágta el ahelyett, hogy a lufit pukkasztotta volna ki. A lufi sértetlenül tovaszállt, a kérdés pedig megválaszolatlan maradt: fiú vagy lány?
Az apa egyébként később elmondta a WTVR-nek, hogy négyéves kislánya bizony elsírta magát, miután a lufi elrepült.
“Nem értette a feladatot” – írta valaki a videóhoz.
Mások szerint a gyerek azt tette, amit helyesnek gondolt.
“Nos, ollót adtál neki” – mutatott rá egyikük.
“Ollót adtál egy kisgyereknek, mire számítottál?” – kérdezi valaki más.
Szegény kislány, reméljük, azóta már megvigasztalódott.
forrás: nypost.com