Család

Eddig bírta gyerekei nélkül Ördög Nóra

A műsorvezető az első pihenőnapjáról készített egy rövid videót, amihez néhány fontos gondolatot is fűzött.
2023. Március 31.
Ördög Nóra (Fotó: TV2/press.tv2.hu)

Ördög Nóra Mexikóban forgatja az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című műsort, ahol már másfél hete tartózkodik. Az első pihenőnapján készített egy egyperces összefoglaló videót is, amit Instagramon osztott meg. „ Ilyenkor az ember nem csak a bőröndjeit rendszerezi, hanem a gondolatait is” – kezdi a bejegyzésében, amiben három tanulságot is megfogalmazott az elmúlt időszakból.

„És hogy milyen tanulságokkal szolgált ez a másfél hét, amióta itt vagyok?

1. Nagyjából ennyit bírok a családom nélkül. (Mindjárt jönnek.)

2. A biztonság otthon olyan magától értetődő. Itt dolgozni kell érte.

3. Soha ennyiszer nem írtátok le, milyen ronda vagyok smink nélkül. Köszönöm, már felfogtam. Legyek akkor én az élő példa, hogy mennyit számít akár csak egy kicsi smink is!” – írta a tévés.

A műsorvezető korábban a Ripost-nak beszélt arról, hogy egyedül utazott ki a csapattal, de két héttel később férje, Nánási Pál és gyermekei, Mici és Vencel is utána mennek. „Maximum ennyi időt bír el a mi kis családi egyensúlyunk, de ennél hosszabbra nem is szeretném nyújtani. Megvan már a rutinunk, tavaly még izgultam, miképp fogjuk kezelni a külön töltött időt, de megnyugtatott az a tudat, hogy a gyerekek az apukájukkal jó kezekben voltak” – nyilatkozta a lapnak.

A videós bejegyzés hozzászólásai között a harmadik ponttal kapcsolatban több kommentelő is írt a tévésnek, vitatkozva azzal, hogy ne lenne szép festetlen arccal. Többen megköszönték, hogy a műsorvezető bevállalja a természetes szépségét, a smink nélküli arcát, főként, a kora reggeli órákban, a hosszú forgatási napok után is.