Család

Ösztöndíjjal jutott be a Harvardra egy budapesti gimnazista

Lehoczky Tamara a világ egyik legjobb egyetemének presztízs szakára, politológiára jutott be.
2024. Május 06.
boldogan tanuló lány
Kép: Getty Images

Lehoczky Tamara a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium és a Milestone Intézet tanulója bejutott a Harvard egyik nagy presztízsű szakára, politológiára. Ráadásul  ősztől kiemelkedő mértékű támogatással, ösztöndíjasként tanulhat az amerikai Harvard Egyetemen. Erről a Milestone a Facebookon közzétett bejegyzésben számolt be.

“Azért szeretnék politológiát tanulni a Harvardon, mert tizenhárom éves korom óta az az álmom és célom, hogy egy nap diplomáciai munkát végezzek az ENSZ-ben. Úgy gondolom, hogy a Harvard a legjobb hely céljaim és ambícióim megvalósítására, mivel a választott szakom évről évre az első helyen áll a világranglistán. Különösen érdekelnek az összehasonlító politika és a nemzetközi kapcsolatok, valamint a nemzetközi biztonság és védelem alterületei, és látva a Harvard kurzuskatalógusát, nagyon izgatottan várom hogy elkezdődjön az év” – idézik Tamarát a posztban.