Család

Mikoláné Ács Beatrix: Rétes

2024 márciusában indítottuk útjára a Gyerekszoba.hu novellapályázatát "Gyermeked voltam, anya lettem – anyaság generációkon át" címmel. Azt kértük, írjátok le, mit kaptatok női felmenőitektől – a jót is, a rosszat is. Több mint kétszázharminc pályamunka érkezett. Most a III. helyezett írást adjuk közre, olvassátok szeretettel!
2024. Május 05.
rétes
Fotó: Getty

A hintelék a leginkább időigényes. Ha nagyobb adagot sütök, előző este előkészítem, beteszem a hűtőbe. Meghámozni az almát, lereszelni, cukrozni, kinyomkodni, a tökkel ugyanezt végigjátszani, mákot darálni, belekeverni. A túrót áttörni. A meggyet kimagozni, lecsöpögtetni. Ha ezek megvannak, onnét már minden szaporább, haladósabb.

Összegyúrom a tészta hozzávalóit. Nagyanyám mindig azt mondta, csak a tüskeszentpéteri liszt jó rétesnek. Azt veszek. Nem szabad belőle bespájzolni. A friss liszt működik csak. Abból lehet rétest nyújtani: nem szakad, nem lyukad. Mikor a tésztát jól kidolgoztam, kettéveszem, a gyúródeszkára konyharuhát terítek, liszttel hintem, arra cipózom. Meleg helyre olajjal megkenve, konyharuhával letakarva pihenni rakom egy órára. Míg a tészta pihen, még mindig előkészítek: a lenvászon abroszt, amit csak erre a célra használok. Hogy rendesen föl tudjam göngyölni két oldalról. Mert az asztal szélessége túl nagy ahhoz, hogy csak egyik oldalról göngyöljem. Régebben azt a lenvászon abroszt használtam, amit nagyanyám édesanyja szőtt: a len aratásától kezdve a piros fonal színezéséig minden munkafázist ő végzett. Aztán rájöttem, hogy nagyobb becsben kell azt tartani. Így réteshez azóta már csak a bolti abroszt használom. Az étkezőasztalra egy nagy mozdulattal rálebbentem.

Négyéves vagyok, kis óvodás. Anyám kórházban. Vasárnap van, verőfényes május. Anyámat látogatjuk nagyanyámmal a kórházban. Hazafele a Fő téren bemegyünk a misére. Nagyanyám ölében ülök, próbálom vele mondani a mise imádságait, énekelni az énekeket. Legjobban az ‘Isten báránya’ tetszik. Ismétlődő szöveg, egy négyéves is könnyedén megjegyzi. A harmadik sor változása meglep. De következő vasárnap már sikerül azt is jól énekelni. A Szent Anna kápolnában a térdeplőn ücsörgök a mise alatt, van ott egy angyalszobor. Nagyon megtetszik a frizurája. Anyámat meg fogom kérni, hadd növesszem meg olyanra a hajam. Majd ha hazajön a kórházból.

A kézi robotgépet a tojáshab fölveréséhez, a lúdtollat az olvasztott zsírral locsoláshoz. A cukorba evőkanalat teszek, a tejfölt simára keverem, abban is benne hagyom a kanalat. A tepsiket zsírral kikenem. Eddigre eleget pihent a tészta. Az okosok úgy mondják, a sikérszálak kialakulnak. Nagyanyám csak úgy mondta, mast má odarakhatod, el tudod nyojtanyi. Hincsé lisztet az abrosz közepére, ahová a cipót rakod! Kicsit nyojcsá rajta, megen kend meg olajjaa, asztán megen hagyd pihennyi. Mast ölég, ha öt percet hagyod.

Nagyobb óvodás vagyok. Magas lázzal fekszem, hol fölébredek, hol elnyom az álom. Süt a nap, Nagyanyám mellettem ül, köt. Eperszínű kabátot, kettőt: egyformát az unokatesómnak meg nekem.  Délután, amikor nem sikerül lehúzni a lázamat, elvisznek az esztékába orvoshoz. Fölültetnek Nagyanyám biciklijének a csomagtartójára, párnát kapok magam alá, ne törjön a vasszerkezet. Nagyanyám tolja a biciklit, anyám mellettünk jön.

Eekezdem óvatosan nyojtanyi. Alányulok, lebbölöm óvatossan, nyullad, nyullad, le akar nyulladnyi az asztaaru. Körbe leszedem a szélit, aszt a gyurótáblára teszem pihennyi, aszt ujra eenyujtom, annak a szélibül má csak parasztrétes lesz. Zsírral, tejföllel locsútt, hintelék néküli.

Ballagok az óvodából. Nagyanyám biciklijén ülök, visz a munkahelyére. Portás, ő kezeli a telefont is. A bejövő hívást fölveszi, csöngeti a hívott vonalat. A kimenő hívásokat ő hívja meg. Műszak végén takarít. Irodákat, mosdókat, vécéket, folyosókat. Sósavval, hipóval. A keze nyomán minden kifehérszik, fertőtlenedik.

A tejfölhöz a maradék tojásfehérjéből vert habot hozzákeverem. A kinyújtott tésztát meglocsolom olvasztott zsírral, tejfölös keverékkel. Marokkal hintek rá a töltelékből, cukorból. Nem áll kézre kanállal szórni. Nagyanyám is kézzel hintette. Igen sokat dolgozott egész életében. Mindig azt mondta, sok mindent lehet rá mondanyi, de aszt, hogy lusta vagy kurva vóna, asz nem.

Középiskolás vagyok, látogatás van. Anyámék szülői értekezleten, én kint ülök a Bakáts téren nagyapámmal a Ladában. Beszélgetünk. Ideadja a nagy doboz kókuszkiflit, azt mondja, a mama nekem sütötte. Meg a kezembe nyomja az adyt, amit a mama nekem küld. Lila, ropogós.

Két oldalról az abrosz segítségével fölgöngyölöm. Réteskígyó. Tepsi nagyságú hosszokra vágom. Egymás mellé teszem a tepsibe.

Nyáron átépítés, felújítás, festés, takarítás van a gimiben. Hívják a szülőket segíteni. Nagyanyám, nagyapám fölülnek a vonatra, mennek takarítani, pakolni.

Beteszem a tepsit a sütőbe. Bekapcsolom száznyolcvan fokra, alsó- felső sütésen. Negyven perc alatt készre sütöm: a búbjai legyenek aranybarnák. Félidőben tejföllel, zsírral kenem a tetejét.

Egyetemista vagyok. Nagyanyám mindenkinek büszkén mondja, eggyetemista. Nagyanyám nyolc elemit végzett. Írni, olvasni tud, sütni, főzni, kapálni, markot szedni, állatot nevelni, hizlalni, levágni, fölpucolni. A kötéshez millió újságot vesz. Érti a mintarajzokat, -leírásokat. Nincs az a divatpulóver, amit ne tudna megkötni. Barátnőim dicsérik a keze munkáját. A fehér garbót kölcsön is szokták kérni. A pénzügyeket, csekkbefizetést nagyapámra hagyja.

Gyönyörködöm a sütőt nézve: lélegeznek a rétesek, mozgatja a leheletvékony tésztát a hő. Megkészül, a család áhítattal üli körül az asztalt. A meggyesnek és a turósnak van a legnagyobb keleti.

Kilencvenéves. Anyámék rendezik. Anyám reggelit ad neki, kiadagolja a gyógyszereit, ebédre megfőz, fölporszívóz, fölmos, ruháit kimossa, kéthetente becsavarja a haját. Apám a kertben tesz-vesz, a vázába mindig visz be friss virágot. Este újra mennek, órát, másfelet elbeszélgetnek vele, megnézik együtt a híradót. Anyám beadja neki az esti gyógyszereit. Másnap kezdődik minden elölről. Én is igyekszem menni, ahogy tudok. Érzem, a napok megszámlálvák.

A biztonság kedvéért digitalizálom a receptet: lefotózom a telefonommal. Átküldöm a lányomnak: dédi rétesreceptje. Szívecske hangulatjeleket kapok.

A Gyerekszoba.hu novellapályázatának oldala, a legjobb írások IDE KATTINTVA érhetők el.