Család

Véget ért Ricky Martin és férje házassága

Hat év házasság után döntött úgy Ricky Martin és Jwan Yosef, hogy külön utakon folytatják.
2023. Július 07.
Ricky Martin és férje

Az 51 éves Puerto Ricó-i énekes és a 38 éves Jwan Yosef az Instagramon tudatták, hogy véget ért a házasságuk. „Egy ideje már foglalkoztatott bennünket a gondolat, hogy a kapcsolatunkat új alapokra helyezzük, és hosszas mérlegelés után arra jutottunk, hogy véget ér a házasságunk” – áll a közös nyilatkozatukban, amit csütörtökön osztottak meg az Instagramon.

Az énekes és a szír–svéd festőművész 2016-ban jegyezte el egymást, majd két évvel később össze is házasodott. Közös lányuk, Lucia 2018-ban, közös fiuk, Renn pedig 2019-ben jött világra béranya segítségével. Ricky Martinnak 2008-ban ikerfiai is születettek, őket a válás után egyedülálló apaként neveli tovább.

Forrás: Via, Fotó: Getty Images