Család

Rovar mászott a gyerek fülébe? Ezt kell tenned

Bár nem gyakori jelenség, de nagy pánikkal járhat, ha rovar, Magyarországon leginkább szúnyog, kerül a gyerek fülébe.
2024. Július 03.

De egyáltalán hogyan kerülhet rovar a fülünkbe? Dr. dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, a Fül-orr-gége Központ szakembere adja meg a választ.

„A rovarok többféle módon is a hallójáratba kerülhetnek: gyakran alvás közben lepnek meg bennünket, de előfordulhat, hogy kirándulás, kerékpározás vagy sátorozás közben röpülnek-másznak bele véletlenül a fülünkbe” – ismertette a HázPatikának dr. Augusztinovicz Monika.

Magyarországon jellemzően szúnyogokkal gyűlhet meg a bajunk, ugyanis akár 30 méter távolságból is képesek észlelni az orrunkon és szánkon keresztül kilélegzett szén-dioxidot. Emiatt pedig köröznek körülöttünk és akár a fülünkbe is betévedhetnek.

gyerek fülvizsgálat

Kép: Getty Images

Bár a hallójáratba került rovarok többnyire elpusztulnak, elképzelhető, hogy akár több napig is életben maradnak. Ilyenkor akár hallójárat- vagy dobhártya-sérülést is okozhatnak. A felerősödő zümmögés és zúgás, a mozgás okozta csiklandozó, viszkető érzés és a tudat, hogy egy kis élőlény fészkelte be magát a hallójáratunkban, érthetően nagy ijedelmet okoz, főleg egy kisgyermek esetében.

Ezek a tünetek figyelmeztetnek hallójárat-gyulladásra

Ilyen esetben teltség- vagy nyomásérzés, fájdalom és halláscsökkenés hívhatja fel a figyelmet a kis élőlény jelenlétére. 

„Ahogy minden idegen test, a hallójáratba szorult rovar is okozhat irritációt, duzzanatot és gyulladást, amely fülfolyással, kellemetlen szaggal vagy lázzal járhat. Amennyiben ezeket a tüneteket tapasztaljuk, forduljunk mielőbb fül-orr-gégészhez, aki szakszerűen eltávolítja a rovart, és felméri a hallójárat, a dobhártya és a középfül állapotát, illetve az esetleges sérüléseket” – magyarázta a szakértő.

Így távolíthatod el a rovart

Az első és legfontosabb szabály, hogy soha ne dugj semmiféle eszközt – például fültisztító pálcát, gyufát – a füledbe, mert ezzel csak beljebb nyomod a rovart a hallójáratba, és károsíthatod a hallójárat hámfelszínét és a dobhártyát is. Érdemes inkább egy enyhe, a fülbe irányított, testmeleg vízsugárral megpróbálni kimosni a betolakodót. Ám ez is kellő óvatosságot igényel, mivel hideg vagy meleg vízzel szédülést provokálhatsz, ezért lehetőleg ülve végezzük el a műveletet.

Ha a fenti módszerrel nem jársz sikerrel, akkor cseppents pár csepp paraffin- vagy étolajat a fülbe. Ez elpusztítja a rovart, amely szerencsés esetben az olajjal együtt távozik is a fülből. Amennyiben így sem tudsz tőle megszabadulni, keresd fel a fül-orr-gégészeti szakrendelést! Ha viszont fülészeti problémád – például idült vagy heveny gyulladásod –, illetve dobűri szellőző tubusod van, akkor a legjobb, ha egyből a fül-orr-gégészeti szakrendelőbe mész, és nem kísérletezel otthon a bogár eltávolításával.

Szerencsére nem túl gyakran fordul elő, hogy a páciensek hasonló problémával keresnek meg bennünket, de mindenképpen érdemes résen lenni és védekezni az ízeltlábúak ellen. A nyílászárókat szereljük fel rovarhálóval, ha pedig szabadban tartózkodunk, ne feledkezzünk meg a rovarriasztó használatáról sem! Kempingezéskor mindig gondosan zárjuk le a sátrat, és szükség esetén használjunk füldugót! – tanácsolta dr. Augusztinovicz Monika.