Gyereket nevelni kétemberes munka, nincs annál rosszabb, mint amikor az egyik szülő magára marad a feladattal. Legalábbis így tartja a közvélekedés – ám ez nem mindig igaz. Ezt maguk a szülők állították az Egyszülős Központban, ahol rengetegen összegyűltek a közelmúltban Tempót váltunk! elnevezésű családi sportnapon. A gyerekek csocsóztak, gombfociztak, falat másztak, VR-szemüveggel bicikliztek, a szülők pedig – miközben, segítő szakemberek ide vagy oda, a szemük sarkából figyelték őket – elmesélték, hogy a legnagyobb baj nem feltétlenül a partner hiánya, sőt, az akár még felszabadító is lehet.
Nem igazán meglepő, de a tömegben összesen két apát láttunk, őket is lehetetlen volt elcsípni; ezúttal is az anyák bizonyultak beszédesebbnek:
Lenke
Beszélhetünk akármennyit arról, hogy lelkileg, szervezés szempontjából, vagy akár fizikailag mennyire megterhelő (vagy éppen felszabadító) az egyszülős háztartás, egy témát biztosan nem úszunk meg, igaz, a többség megpróbálja, hiszen mindennél nagyobb tabu: az anyagiak. Lenke gondolatai érthető módon főleg ekörül forognak, hiszen az ő családjában a lehető legrosszabb történt.
Két gyermekem van, egyikük már nagy. Márciusban meghalt a párom, hirtelen minden rám szakadt. A legnehezebb talán a lakhatás biztosítása… Szobaasszony vagyok. Soha nem szorultam senki segítségére, mindent megoldottam egyedül; most mégis el kell fogadnom. Szerencsére nagyon jó tanuló a gyermekem, egy alapítványtól ösztöndíjat kap. Jár kickboxolni is a Zrínyi Miklós Akadémiába, ott is segítenek, nem kell tagdíjat fizetnie, ha versenyre megy, azt is állják, sportfelszerelést is kapott, ez is nagy segítség volt, mert egyébként nagyon drága. Ezen felül mindent egyedül oldok meg. Dupla annyit dolgozom, mint korábban, kemény fizikai munka ez. Ötre azért otthon vagyok, neki suli után kötelező korrepetálás van az alapítványán, dolgoznak, hogy ne menjen lejjebb az eredménye. Elmegyünk boltba, megfőzünk, tanulunk, gondoskodunk az alapvető dolgokról. A kedd-csütörtök nehezebb, akkor edzés van, hét után esünk csak haza.
Fotó: Neményi Márton
Nem büszkeségi kérdés, hogy megoldok mindent, csak nem nagyon találkozom a lehetőségekkel. Az Egyszülős Alapítványról is most hallottam először. Sokat gondolkodom azon, hogy hogyan oldom majd meg a továbbtanulását, itt azt mondják, segítenek. Hogy a többi hogy lesz, nem tudom. Azt sem, hogy a munkát meddig bírom majd. Februárban leszek ötven.
Alíz
Vagány, tetovált, festett hajú édesanya, ellentmond az összes egyedülálló szülőkről szóló feltevéseknek. Tekintetében nyoma sincs fáradtságnak, üde, tettre kész. „Everything sucks” feliratú táskáját látva azért sejtjük, hogy az élet nála sem habostorta, de így is vidáman nyilatkozik az anyaság örömeiről. (Fotót a kérésére nem készítettünk róla.)
2019 óta nevelem őt egyedülálló szülőként, az egyetlen gyerekem. Aspergeres, ami napi szinten extra kihívás, de így is a legcsodálatosabb élmény az anyaság, még egyedül is. A gyerek mosolya a legjobb… és szinte bármi, ami a hétköznapokban történik velünk. Bőven kárpótol ez a negatív érzésekért. Egyébként sokkal könnyebb nekem egyedül, mint egy férfival, úgy érzem. A saját szabályainkat írjuk, kialakult a napi rutinunk, egy férfi csak megkavarná ezt. Persze biztos van, amit megkönnyítene… De ezzel a plusz csomaggal elfogadó partnert találni nem egyszerű. Ez egyébként egy szűrő is a párkeresés során. Mármint az lenne, ha párt keresnék… Nagy vállalás lenne ez egy újonnan érkezőnek.
Nem érzem magam leharcoltnak, fáradtnak. Attól, hogy anyává válunk, nem kell elhagynunk magunkat, egyszerűen csak pluszkihívás. Az anyaság magasabb női minőség, én ebben teljesedtem ki.
Emese
Lehet az ember akármennyire önálló és önellátó, szervezhet és logisztikázhat akármennyit, a védőháló, a közösség megtartó ereje nélkül nem sokra megy. Erről mesélt Emese, akinek a hétköznapi nehézségeken túl a lelki sebekkel is foglalkoznia kell.
Hogy mi a legnehezebb? Az anyagiak. A munkahelyekkel nem könnyű velük, az kell, hogy az ember főnöke nagyon rugalmas legyen. Tatabányán dolgozom iskolatitkárként, ott most ez rendben van, de nem mindenhol tolerálták a családi helyzetemet. Voltak rossz körök, ahol elég, ha a gyerek egyszer beteg lett. De még egy jó munka mellett is nehezen fenntartható ez így, ha kijövök egy boltból, akkor érzem csak igazán. Ha az ember egy rossz kapcsolatból jön ki, még akkor is úgy van vele, hogy könnyebb volt, amíg ketten voltunk. Mondjuk, az azért jó, hogy nem kell alkalmazkodni senkihez.
Fotó: Neményi Márton
Én most a lelki részén dolgozom. Szakember segítségét is igénybe veszem, de a legfontosabb talán, hogy a többi szülővel meg tudjuk beszélni a gondjainkat, akár itt is. Csúnyán hangzik ez, tudom, de a sporthoz én most lusta vagyok. Az Egyszülős Központtal járunk túrázni, a Gerecsére, a Vértesre megyünk, ez a mozgás számomra. Közösségek kovácsolódnak, a többi anya is mesél, segítünk egymásnak. A gyermekem komolyan kosárlabdázik, minden hétvégén meccsre megy. Dicsérik, büszke vagyok rá, látom, hogy kitölti az idejét. Az iskolában kapnak úgyis elég feszültséget…
Új támogatás egyszülősöknek
Az egészséges életmód népszerűsítése kiemelten fontos az egyszülős családok számára, mivel az egyedül nevelő szülők közel háromnegyede nem sportol az EUROBAROMETER felmérése szerint, miközben a párban élőknél ez a szám csak 57 százalék. Beszédes arányok; talán az idő, energia is kevesebb a mindennapok szorításában. A Pro Filii Alapítvány most mintegy 45 millió forint értékű sportruházati terméket adományozott az Egyszülős Központnak. Az összesen 14 ezer terméket a napokban osztja ki a központ az egyedülálló szülők és gyermekeik részére. A felajánlás olyan gyerekeknek is lehetővé teszi a sportolás élményét, akiknek eddig nem volt lehetőségük például arra, hogy professzionális mezben játszhassanak.
Kapcsolódó cikkek
