Család

Szeles, borús hétvége jön, kevés napsütéssel

Ez még mindig nem az igazi tavasz, pedig a naptár szerint...
2023. Március 03.
szél nő
Fotó: Getty

Lassan itt a hétvége, és azt kell mondjuk, időjárás szempontjából olyan közepes lesz a helyzet. Kicsit felhős, kicsit napos. Se tél, se tavasz igazán. De legalább a legnagyobb hidegeket már magunk mögött hagytuk.

Pénteken fokozatosan fogynak el a felhők felőlünk, az ország északkeleti, északi felében lesz a legtöbb napsütés. Az esernyőt se hagyjuk otthon, mert a borult részeken gyenge eső is előfordulhat, de legalább csak délelőtt. Lesz némi szél is, de a legmagasabb nappali hőmérséklet így is eléri a 7-14 fokot.

Szombaton körülbelül ugyanerre kell számítanunk, mindenesetre ha a szabadba mennétek, azt inkább szombaton tegyétek! Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az éjszakai ködfoltok gyorsan feloszlanak. Csapadék nem lesz. Az északnyugati, nyugati szél ugyanakkor megélénkül. Dél körül már 14 fok is lehet.

Vasárnap eggyel visszalépünk: ekkor már csak 6-11 fok lesz nappal, és inkább a felhős ég lesz jellemző, erősebb széllel. Kevés helyen még zápor, hózápor is előfordulhat.

Forrás: met.hu