Az augusztus 6-i napi horoszkóp legfőbb eseménye, hogy a Mars bolygó elhagyja a Szűz jegyét, és a Mérleg vendégszeretetét élvezi, ami mindenkire hatással lesz.

Az Ikrek, a Mérleg és a Vízöntő különösen tetterősek és hatékonyak lesznek, fontos azonban, hogy ne kergessenek illúziókat: a munka és a befektetett energia gyümölcse beérik, de nem biztos, hogy egyik napról a másikra!
Ilyen napja lesz a csillagjegyeknek
A mai napról általánosságban elmondható, tehát minden csillagjegyre igaz, hogy az újrakezdést támogató energiák jellemzik, amelyek a tisztánlátást is segítik.
A töprengés és keresgélés időszaka után a célok kezdenek kikristályozni és a döntések sem okoznak már akkora fejtörést, mint a korábbi időszakban.
Az esetleges kisebb akadályok már nem tűnnek olyan rémisztőnek, sőt inkább arra sarkallnak, hogy még nagyobb elszántsággal tegyük a dolgunkat.
Ez a 3 csillagjegy ma csodás napot zárhat
- Bika: A mai nap kulcsszava számodra a kedvesség. Ezzel nemcsak mások melengetik meg a lelkedet, hanem te is bearanyozod vele a körülötted élők napját. A Vénusznak és a Holdnak köszönhetően ez most játszi könnyedséggel megy majd! A legváratlanabb helyzetekben Fortuna is rád mosolyoghat ma.
- Ikrek: Ma különösen magas fordulatszámon pörögsz, a Mars és a Merkúr bolygó is a javadat szolgálja, így szinte utolérhetetlen leszel. Bátorságból eddig sem szenvedtél hiányt, a kockázatvállalás (okos keretek között) ma különösen kifizetődő lehet. Egy pillanatig se kételkedj az éles eszedben: sokakat lekörözhetsz vele!
- Halak: A Mars végre leveszi rólad a szemét, ami azt jelenti, hogy egy csapás köddé válik a nyugtalanságod, és a sokszor megmagyarázhatatlan feszültséged. Ráadásul a Hold és a Vénusz most a kegyeibe fogad, aminek köszönhetően csodás érezheted magad. Sok Halakra igaz lesz ma, hogy amihez nyúl, az arannyá válik!
Fotó: Getty Images – amgum és Canva.com