Család

Erre az 5 csillagjegyre nagy szerencse vár a héten

Te is kíváncsi vagy, mely csillagjegyeknek lesz igazán szerencsés a július 28. és augusztus 3. közötti hét? Máris megtudhatod, hogy köztük vagy-e!
2025. Július 28.

Ha már itt jársz, nem hagyunk heti előrejelzés nélkül akkor sem, ha netán nem vagy azok között a csillagjegyek között, akik igazán ígéretes hétnek néznek elébe az égiek szerint.

Erre az 5 csillagjegyre nagy szerencse vár a héten

Ilyen hete lesz a csillagjegyeknek

Július utolsó és augusztus első hete során a Vénusz a Rák jegyébe lép, és összetűzésbe kerül a Szaturnusz és a Neptunusz bolygókkal, amit minden csillagjegy érez majd a bőrén.

A hét elején szeretetteljes megnyilvánulásokra, nyíltabb kommunikációra és a félreértések tisztázásra számíthat minden csillagjegy. Július 30-án, szerdán viszont újra felszínre kerülhetnek az önérvényesítéssel kapcsolatos kérdések és bizonytalanságok, ami okozhat némi fejtörést és belső vívódást.

A Kosokat, Rákokat, Mérlegeket és Bakokat zavarhatja össze, kavarhatja fel mindez leginkább, kiderülhet ugyanis, hogy mégsem zártak még le olyan kérdéseket, amiket már rég megoldottnak hittek. 

Csütörtöktől a Vénusz a Rák jegy vendégszeretetét élvezi, ami mindenkit befogadóbbá, kompromisszumkészebbé és érzelmesebbé tehet: a Rákok, a Skorpiók és a Halak jegyűek különösen sokat profitálhatnak ebből a helyzetből. Ugyanakkor a Bikák és a Szűz jegyűek is mély kapcsolódásokra számíthatnak. 

Augusztus első napja, péntek, két fontos változást is hoz: egyrészt a Nap együttállásba kerül a hátráló mozgást végző Merkúrral, ami mindenkit visszatekintésre, újragondolásra sarkallhat, miközben a Rákban járó Vénusz kedvezőtlen fényszögbe kerül és ingerlékenyebbé, érzékenyebbé és sértődékenyebbé teheti leginkább a Rákokat, a Kosokat, a Mérlegeket és a Bakokat.

Jobb arra is felkészülni, hogy szerelmi téren érhet némi csalódás, aminek oka az, hogy a valóságtól túlzottan elrugaszkodó álmokat szövögetnek és teljesíthetetlen elvárásokat támasztanak választottjukkal, magukkal vagy jövendőbelijükkel kapcsolatban.

Ez az 5 csillagjegy lesz a legszerencsésebb a héten

5 fotó megtekintése

Fotó: Getty Images – jacoblund és Canva.com