Nehéz már jelzőket találni arra, hogy milyen meleg lesz csütörtökön – tetőzik a hőség, kora délutánra elérjük a 40 fokot. Reméljük, minél többen vagytok klimatizált helyiségekben, és a gyerekeknek kitesznek legalább egy kisebb pancsolót az óvónők.

Fotó: Getty
Kitartás, mert ha ezt átvészeljük, este jön némi enyhülés egy hidegfront formájában.
Már napközben erősödik majd a felhősödés – írja a kiderul.hu -, de estig csapadék nem várható. Szerencsére érkezik egy kis szél is, ami egyre erősödik, később viharossá válhat. A meteorológusok péntekre ígérik a frontot, aminek vonulását záporok, zivatarok kísérik majd. Napsütés azért lesz időnként, és sokfelé a viharos északnyugati szél veszít majd erejéből.
Péntek délután 28 és 35 fok közötti hőmérséklet valószínűsíthető. Hétvégére is marad a meleg, de legalább már nem lesz 40 fok: legfeljebb 31-33-as csúcsokra számíthatunk.
Mindenkinek jó szabadtéri programokat kívánunk – persze inkább reggel és este – délben még mindig a hűvös szobában lesz a legjobb.