Egyéb

Egyik napról a másikra megváltoztatta a hivatal egy egész család vezetéknevét

Egy szekszárdi családnak egyik napról a másikra változtatta meg a vezetéknevét a hivatal. Három generációig viselték ezt a nevet.
2022. Augusztus 08.
Egyik napról a másikra megváltoztatta a hivatal egy egész család vezetéknevét (fotó: Getty Images)

Egyik napról a másikra, a tudtukon kívül megváltoztatták egy egész család vezetéknevét Szekszárdon – írja a Telex. Némediből Balogh-ok lettek.

Tibor, aki egész életét Némediként élte le, kikérte a nagyapja anyakönyvi kivonatát, mert kellett a jelentkezéshez az idősek otthonába. A család tisztában volt azzal, hogy a nagyapa családi okok miatt az anyja után kapta a nevét, de amikor a hivatal ellenőrizte a dédszülő anyakönyvi kivonatát is, akkor eltérésre bukkantak. Az anyakönyvi kivonatában valamiért egy másik név, a Balogh szerepelhetett. A hivatal pedig azt közölte, haladéktalanul javítania kell a központi digitális rendszerben is, ha eltérést tapasztal a felmenők anyakönyvi kivonatában.

Tibort ezek után már kész tényként tájékoztatták arról, hogy nemcsak a nagyapa, hanem minden gyerek, unoka és házastárs nevét hivatalból átjavították Némediről Baloghra.

Egy ingatlan-adásvételi ügyletet is le kellett állítaniuk, mert az ügyvédnél kiderült, hogy bár az irataikon a Némedi név áll, a központi nyilvántartásban már Baloghként szerepelnek. De például egy igazoltatásnál is gondot jelenthetett volna, hogy az okmányaikon nem ugyanaz a név szerepel, mint az adatbázisban.

Az esettel kapcsolatban a Telex kérdéseket küldött a szekszárdi polgármesteri hivatal anyakönyvi osztályának, valamint a fővárosi kormányhivatalnak, választ ugyan nem kaptak, de történt még egy csavar. Nagyjából két hét után értesítették Tiborékat, hogy kiderült, a családot mégis a Némedi családi név illeti meg. 

Kádár András, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint elvárható lett volna, hogy amikor felmerült a probléma, megkeressék a családot és megpróbálják tisztázni a helyzetet, mielőtt átírják a nevüket.

A Telex az érintettek kérésére megváltoztatta a cikkben szereplő neveket.

 

Forrás: Telex.hu