Egyéb

Kristen Bell 9 és 7 éves lányai csak most kezdenek külön aludni a szüleiktől

Itt volt az ideje váltani - a szülők most látták elérkezettnek az időt.
2022. Augusztus 28.
Fotó: Getty

Kristen Bell és Dax Shepard lányai már egészen nagyok (9 és 7 évesek), de csak most sikerült átszokniuk éjszakára a saját szobájukba – írja a Yahoo.com.

A hétvégén a büszke Bell mama (42) elárulta, hogy kicsinyei, Lincoln és Delta már a saját ágyukat használják. Addig sem aludtak egy ágyban a szüleikkel, de az ő hálószobájukban volt a hálóhelyük. “Megcsináltuk! – lelkendezett az édesanya – végre a szobájukban alszanak egymás melletti ágyakon, és egymáshoz bújnak helyettünk!”

Amíg ezt nem sikerült elérniük, a szülőknek elég sok nehézségük volt. Nem adódott intim idejük kettesben, a tévét pedig csak fülhallgatóval tudták nézni vagy épp a lányokhoz alkalmazkodva kellett elaludniuk.

Ennek ellenére gyerekeik még nem teljesen függetlenek. “Kétségbeesetten próbáltam rávenni őket, hogy maguk csomagolják be az uzsonnájukat, de ez nem mindig sült el jól” – meséli a színésznő. “Oké, nem tetszett nektek, amit én csomagoltam, akkor holnap ti készítitek össze a kaját! – mondtam nekik első alkalommal. Belenéztem az uzsonnásdobozba, és semmi más nem volt benne, csak csokoládé…”

De vajon mit mond a tudomány, mikortól a legjobb elkezdeni a különaltatást? “Az emberi viselkedésre nincsenek konkrét képletek” – írja a doctor.ndtv.com szakértője. “Egyes kultúrákban a gyerekek a kezdetektől külön alszanak. Néha egy kiságyban ugyanabban a szobában, gyakran egy másik szobában, egy kis mikrofonrendszerrel, amely jelzi, ha a baba sír. Ha egy gyerek már hatéves, minden bizonnyal készen áll egy saját ágyra egy külön szobában, ha megvan rá a lehetőség.”

A szakértő azt tanácsolja, a szülő maradjon a gyerekkel addig, amíg elalszik, olvasson el egy mesét vagy énekeljen neki. “Élvezni fogják, hogy saját terük van. Alakítsd úgy, hogy kiváltságként fogják fel! A gyerekek úgyis szeretnek függetlenek lenni. Persze időnként előfordulhat, hogy újra összebújnának veled, különösen, ha betegek vagy félnek. Ezt nyugodtan megengedheted, csak ne váljon rendszeressé.”