Gyerek

A lehető legmagasabb pontszámot érte el az IQ-teszten egy 11 éves fiú

Ezzel megelőzve Stephen Hawking-ot és Albert Einstein-t.
2023. Július 25.
tábla
(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)

Egy tizenegy éves fiú a lehető legmagasabb pontszámot érte el egy IQ-teszten – ezzel olyan ismert tudósokat megelőzve, mint Stephen Hawking és Albert Einstein. Róluk úgy tartják, hogy 160-as volt az IQ-juk, míg az iskolás Adrian Li 162 pontot ért el a Mensa IQ-tesztjén. Az eredménye a legjobb két százalék közé került, így a Mensa tagságot is ajánlott a hongkongi származású, Londonban élő fiúnak, számolt be róla a Mirror.

Adrian édesanyja, Rachel elmondta a portálnak, hogy fia már kétéves korában tökéletes kiejtéssel tudta felolvasni a „university”, azaz „egyetem” szót, bár a szó jelentéséről még nem tudott semmit. Az iskolás kétéves kora óta rajong a könyvekért, és naponta több könyvet is elolvas. Óvodás korában már kedvenc Star Wars könyveit olvasta. Nyolcévesen pedig már regényeket is írni kezdett, egy ókori Rómáról szóló, tinédzsereknek szánt könyve remélhetőleg ősszel meg is jelenik.

Szeptembertől Adrian a Barnetben található Queen Elizabeth’s Schoolban fog járni, ahol reméli, hogy hasonlóan tehetséges fiúkkal fog együtt tanulni. A tizenegy éves fiú hobbyjai között van számos egyéb mellett a sakk, a squash, a vívás, a síelés, az asztali tenisz, a taekwondo és az evezés is.

„Először csak arra gondoltam, hogy elérjem a 148-as pontszámot, hogy beléphessek a Mensa IQ közösségébe. Soha nem gondoltam volna, hogy a közelébe kerülök annak a 160-nak, amit Einstein elért. Ez csodálatos és annyira jó érzés” – mondta el Adrian az elért eredményéről, és hozzátette, hogy talán egy nap elérheti az álmát, hogy kardiológus legyen, Cambridge-ben szerezzen diplomát, és a világ legjobb orvosa lehessen.