Gyerek

2 év fogházat kapott a sofőr, aki az iskolabuszban felejtett egy kislányt

Folytatódott a tárgyalás a Tomajmonostorán történt tragédia ügyében.
2024. Január 23.
(A kép illusztráció. A kép forrása: Getty Images)

Szinte minden kisgyerekes szülőt megrázott a tavalyelőtt nyáron, Tomajmonostorán történt tragédia, amikor egy négyéves kislányt felejtettek egy gyerekeket szállító kisbuszban. A kislány több mint hat órát volt a felforrósodott járműben, aznap kórházba szállították, de sajnos három nappal később életét veszítette. A buszt vezető sofőrt bíróság elé állították. Az 57 éves kunhegyesi férfi a vádirat szerint 2022. június 7-én gyermekeket szállított Tiszaderzsről Tomajmonostorára, ám a feladata végeztével nem kellő alapossággal vizsgálta át az autóbuszt – idézi a vádiratot a Blikk. Most az elsőfokú ítélet is megszületett: a Tiszafüredi Járásbíróság két év fogházbüntetésre ítélte a férfit, a büntetésének végrehajtását öt évre felfüggesztették és öt évre eltiltották a buszvezetéstől.
Az ügyész perbeszédében elmondta, hogy a vádlott első vallomásában még elismerte a bűnösségét, ám később a súlyosabb minősítés közlésekor már tagadta azt.
A Blikk beszámolója szerint a tárgyaláson az ügyésztől elhangzott, hogy a buszvezető nem tett semmit annak érdekében, hogy kiderítse, kit és hova kell szállítania. Könnyelműen bízott abban, hogy a gyerekek maguktól szállnak fel és le a megszokott módon.
– Aznap alkalmi fuvart, járatot teljesített, utolsó pillanatban volt beugró – idézi a napilap a sofőr ügyvédjét. – A munkájához nem kapott kellőképpen kioktatást a megbízójától, és utaslista sem állt rendelkezésre. Kísérő sem volt a járaton, pedig kötelező lett volna.

Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és ügyvédje pedig felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Így az ügy másodfokon egy másik bíróságon folytatódik.