“Három gyerkőc anyukájaként – még mindig eszméletlen furcsa ezt leírni – azt gondolom, érdemes ezt a témát boncolgatni, azaz hogy bevállaljuk-e negyven felett a második, harmadik, többedik gyereket?
Vajon miért döntenek úgy az anyák, hogy mégsem? S ha úgy döntenek, hogy mégis, miért? Mert mindig is vágytak rá? Mert ha már így alakult, legyen? Mert megkérdezték a tesókat és egyértelmű “örömkitörés” volt a válasz?
Esetleg mindezek összessége?
Magamról néhány mondatban: soha nem terveztem túl semmit. A gyerek témát is csak a “persze, majd szeretnénk” félmondattal odáztuk el. Nagycsaládot egyáltalán nem terveztünk.
Az első lányom hamarosan 17 éves. Korábban azt mondták, örüljek, hogy ő lett, a másodikat felejtsem is el. Majd sok évvel később, amikor orvosi tanácsra már teljesen lemondtam róla, megérkezett a most már 7 éves, kisebbik lánykám.
Azt gondoltuk, ez így pont jó. Dolgoztam, imádtam a munkámat. Sokat tanultam, fejlődtem. Minden úgy volt jó, ahogy.
Majd, tavaly augusztusban elment a nagynéném… Szeptember 7-én, 3 nappal a temetése után megtudtam, hogy babát várok. Sejthető, hogy milyen érzelmek kavarogtak bennem. Azt gondoltam, csak a hormonjaim játéka az egész. Lévén, hogy a tesztek, csak 70-80 százalékban megbízhatóak.
Majd elmentem az orvoshoz, ahol előadtam a gondolataimat a hormonok játékát illetően, de a vizsgálat során, amikor a saját fülemmel hallottam kisfiam szívdobogását, egyértelművé vált, hogy kaptunk egy új életet, AJÁNDÉKBA.
Sejthető, hogy mennyire felkavart az egész.
Akkor 43 évesen, olyan egészségügyi problémákkal, amiből másnál már egy is elég ahhoz, hogy ne tudjon teherbe esni. Nekünk valamiért sikerült.
Nem volt kérdés, hogy mit tegyek.
Ma itt szuszog mellettem egy csodálatos 4 hónapos kisfiú, akit már 17 éve vártunk.
Akkor, amikor az első gyermekünket vártam, nem volt lány nevünk, csak fiú. 17 év után megérkezett hozzánk, hogy neki adhassuk azt a nevet, amit akkor választottunk.
Mindez több mint csoda, több mint ajándék.
S, hogy normális vagyok-e? Sokszor elgondolkodom…
De mindig ugyanarra jutok: Lehet, hogy nem teljesen, de most sem döntenék másképp.”
Kapcsolódó cikkek
