A leírtak között sok édesanya magára ismerhet és persze az öt példán túl még megannyi ilyen dolog van.
- Kapcsolódó cikk: “El akartuk mondani az anyaságról azt, amiről mindenki hallgat”
Hogy az anyák sem mindenhatóak
Van egy gyerekkori történetem. Farsangkor Pocahontasnak szerettem volna öltözni, amit az anyukám úgy oldott meg, hogy az eredeti Disney-s Pocahontasos melegítőmre tollakat varrt, a hajamat megcsinálta indiánlányosra és kifestette az arcomat. Nem néztem ki rosszul, a gond csak az volt, hogy egy másik lány is ezt a szerepet választotta, csak épp neki meg volt csinálva a ruhája egy az egyben olyanra, mint a rajzfilmfigurának és mellette bizony én már semennyire sem hasonlítottam a mesehősre. Ott első osztályos kisdiákként ebben a szituációban az anyukámra haragudtam, hogy miért nem csinált nekem is olyan szuper jelmezt. Az fel sem merült bennem, hogy ő esetleg nem tudott, és ez volt a max Pocahontas témában, amit ki tudott hozni magából. Mert egy gyermek szemében az anyukák mindenhatóak, legfőképp a saját anyuka.
Most mar felnőttként látom, hogy mekkora teljesítmény volt az az indiánlányosított melegítőruha, mert bizony én is bajban lennék, ha a saját varrótudásomból le kéne utánoznom egy Disney hercegnő ruháját, szerencsére még nem került rá sor, de vészesen közeleg a pillanat.
Hogy milyen, amikor van valaki, aki mindennél fontosabb
Gyerekként anya sokszor nagyon szentimentálisnak tűnik, hiszen miért is kell sírni az anyák napi ünnepségen? Vagy túlságosan aggódósnak lenni, amikor 2 meleg pulóverrel többet pakol be a táborozáshoz. Esetleg idegesítőnek, amikor telefonon érdeklődik, hogy jól telik-e az erdei iskola.
Anyaként már máshogy látom ezeket a dolgokat, hiszen, annyira megható, ahogy a számunkra legszebb és legokosabb gyermek felköszönt minket anyák napján. Anyaként azt szeretnénk, hogy a lehető legjobban érezze magát a táborban, és, hogy még véletlenül se fázzon. És természetes, hogy folyamatosan aggódunk érte. Lehet, hogy néha túlzásba visszük, de ez csak azért van, mert a gyerekünk, vagy a gyerekeink mindennél fontosabbak.
Hogy vannak olyan történetek, amiket az ember újra és újra elmesél
Gyermekként furcsa volt hallani, hogy anya miért mesél el bizonyos történeteket újra meg újra, a gyerekkoráról, fiatalkoráról, az esküvőjéről, és főleg arról, amikor megszülettem, vagy, hogy milyen cuki voltam 4 éves koromban a családi nyaraláskor.
Aztán anyaként azt vettem észre, hogy én is ugyanazokat a sztorikat mesélem a gyereknek, az apjával való megismerkedésről, vagy arról a csodás napról, amikor megszületett. Hiszen ezekre mindig szívesen emlékszem vissza, annyira szép pillanatok az életemből.
Hogy szükség van a határokra
Gyermekként érthetetlen, hogy miért kell korán lefeküdni, miért van limitálva a megengedett édességmennyiség stb. Ahogy felnövünk persze ezek már azelőtt érthetővé vállnak mielőtt magunk is szülőkké válnánk. De az a rész, hogy miért aludt el anya a rajzfilm alatt, vagy miért nem játszott velünk minden egyes alkalommal, amikor kértünk, vagy miért nem figyelt az egy percen belüli 50. “Anya, nézd!” felkiáltásunkra, leginkább csak akkor érthetők, amikor anyává válunk, mert az anyáknak is szükségük van határokra és pihenésre, nem csak a gyerekeknek.
- Kapcsolódó cikk: 5 film, amit garantáltan végig sírsz anyaként
Hogy hányféle szerepe van egy nőnek
Anya kisgyerekként nekünk csak anya, ami nem mellesleg a mindent jelenti. Felnőttként már kezdjük sejteni, hogy hányféle szerepben kell még megfelelnie egy nőnek miközben anya is. Amikor pedig anyává válunk meg is tapasztaljuk, hogy a többi szerepünk, a nő, a feleség, az önmagvalósító, a pénzkereső stb. sem szűnik meg, csak még egy kiemelt szereppel bővül a repertoár. Nem egyszerű, de valahogy belerázódunk.
Kapcsolódó cikkek
