Gyerek

A gyerekek 10 százaléka alultáplált, 18 százalékuk túlsúlyos

Tápláltsági állapotfelmérést végzett a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ). A mostani felmérésből kiderül, hogy nemcsak a felnőtteknél, hanem már a pubertáskor előtt álló gyerekeknél is súlyosak a tápláltságból adódó problémák.
2022. Július 14.
A gyerekek 10 százaléka alultáplált, 18 százalékuk túlsúlyos (fotó: Getty Images)

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége idén tavasszal országos tápláltsági állapotfelmérést végzett: 1264 gyereket vizsgáltak önkéntes alapon, szülői beleegyezéssel a 6-12 éves korosztályból, írja a Napi.hu nyomán a 24.hu.

Eszerint:

  • a 6-12 év közötti gyerekek 18 százaléka túlsúlyos,
  • 7,1 százalékuk súlyosan elhízott
  • 10,7 százalékuk alultáplált
  • 64 százalékuk normális tápláltságú

A vizsgálatból kiderül, hogy leginkább a 10-12 éves fiúk körében jellemző a súlyfelesleg. Kiemelkedően magas a kifejezetten elhízottak aránya is ebben a korosztályban.

A gyerekek 10,7 százaléka alultáplált, ami azt jelenti, hogy minden kilencedik gyerekről kimondható: nem eszik eleget.

A mostani felmérésből is kiderül, hogy nemcsak a felnőtt lakosságban, hanem már a pubertáskor előtt álló gyerekeknél is súlyosak a tápláltságból adódó problémák. Alapvetően a lakosság egy jelentős hányada nem étkezik helyesen – mondta a Napi.hu-nak Szűcs Zsuzsanna, az MDOSZ elnöke.

 

Forrás: 24.hu