Gyerek

A gyermekek nemi érése

A kisóvodás korú gyermekek őszinte kíváncsisággal figyelgetik egymást, érdekli őket, kinek miért van kukija, ha nekik puncijuk van és fordítva. A nemi érés folyamatáról gyermekpszichológussal beszélgettünk.
2021. Április 27.
A gyermekek nemi érése (fotó: Getty Images)

Változó intenzitású folyamat

Egy hullámzó, változó intenzitású folyamatként kell a gyermekek nemi érését elképzelni: hol sokminden történik ezen a téren velük, hol háttérben maradnak ezek a kérdések, később újból fontossá válnak. Bojti Andrea gyermekpszichológussal beszélgettem arról, mi történik kisgyerekkortól a felnőtté válásig a nemi érés során.A kisóvodás korú gyermekek őszinte kíváncsiskodással vizsgálják, miben különböznek egymástól: sokat foglalkoznak azzal, hogy a társaik közül valakinek kukija, másoknak puncija van. Ilyenkor azt is gondolják még, hogy felnőtt korukra majd nekik is “kinő” a másik nemi szervük – és ez teljesen normális része a nemi érésnek.

Első mérföldkő óvodáskor végén

Óvodáskor végére, nagyjából 5-6 évesen aztán fixálódik a gyermek nemi identitása” – emeli ki az első fordulópontot Bojti Andrea. Ezt követően már stabilan tudja azt, hogy amije van, az nem változik meg később sem az idők során. Ekkortájt kezdenek el a fiúk inkább a fiúkkal, lányok inkább a lányokkal játszani, kerülik a másik nem csapatát, esetleg nem is szólnak hozzájuk. “Ezzel a rögzüléssel el is érkezik egy látencia szakasz: kisiskolás korban a nemi érés főként a háttérben zajlik, a gyermeknél ez a téma ilyenkor nem központi kérdés” – magyarázza a szakember.

Pubertáskor kezdetén újra fókuszban a nemi érés

Amikor aztán a másodlagos nemi jelleg kialakul, ismét központi kérdés lesz a gyermek számára a nemi érése: ekkor már a nemi identitásával is foglalkozik, figyeli, ki iránt érdeklődik, érdeklődik-e egyáltalán valamely nem iránt. A pszichológus azonban felhívja a figyelmet arra, hogy amit 12 éves korban mond a gyermek azt illetően, hogy ő melyik nemet tartja például vonzónak, az bizony később még változhat. Arról nem is beszélve, hogy a divathullámok az élet ezen területét is elérték: divatos a (kis)kamaszok körében a nyitottság mindkét nem irányában. Ez azonban semmi véglegeset nem jelent.”A nemi identitás voltaképpen nem egy fix dolog, hanem egy kontinuum az ember élete során. Úgy képzeljük el, mint egy számegyenest – ezen elhelyezkedhet valaki mindig ugyanazon a ponton, de akár el is mozdulhat rajta bármikor, bármely irányban” – világítja meg a tudományos magyarázatot Bojti Andrea.