Egészen pontosan a játszótéri eszközök üzemeltetési körülményeit vizsgálják, hogy azok összhangban vannak-e a jogszabályi követelményekkel. Ha hiányosságokat találnak, akkor ideiglenesen megtilthatják az eszközök használatát. Hozzátették, az ellenőrzéseket a korábbi évek tapasztalatai is indokolják, a fogyasztóvédelmi hatóság csak tavaly több mint 22 millió forint értékben szabott ki bírságot. Az NKFH vizsgálatainak célja, hogy a gyerekek játék közben ne szenvedhessenek maradandó sérülést, károsodást és a játszótereken ne történjenek balesetek. A vizsgálatok kiterjednek a hintákra, csúszdákra, forgóhintákra és a billenőeszközökre is. Ezek fokozott veszélyt jelenthetnek, ha nem megfelelő tervezéssel, anyagválasztással alakítják ki őket vagy a karbantartásuk nem felel meg az előírásoknak.

játszótér
A fogyasztóvédelmi hatóság 2011 óta rendszeresen ellenőrzi a játszótereken található, már telepített játszótéri eszközök üzemeltetési körülményeit, és nagy hangsúlyt fektet a bölcsődei, óvodai és iskolai játszótéri eszközök vizsgálatára is. A kormányhivatalok tavaly 483 játszótér több mint 3500 játszótéri eszközét ellenőrizték. A játszóterek 29 százalékánál és az eszközök 24 százalékánál állapítottak meg jogsértést.