A koronavírus-járvány hatására sokféle előítélet felerősödött – írja Pál Mónika, pszichológus a 24.hu-n. Először gyanakvás lett az ázsiaiakkal és ezen belül is a kínaiakkal szemben, majd azokkal szemben, akik nem maradtak otthon, majd következtek azok, akik külföldre mentek nyaralni. Az iskolakezdéssel attól kezdtek félni az emberek, hogy a gyerekek viszik haza a koronavírust és megfertőzik idősebb családtagjaikat. Most pedig ott tartunk, hogy azokat a gyerekeket közösítik ki az iskolákban, akik megfertőződtek a koronavírussal, sőt azokat pláne, akik nem is tudták, hogy betegek és így jártak iskolába.
A jelenség nem meglepő, hiszen az előítéletek már gyerekkorban megjelenhetnek. Ebben nagy szerepe van a szocializációnak, az otthoni mintának és a társadalom hozzáállásának – írja a pszichológus.
Az előítéletek már óvodáskorban megjelennek, sőt már a kisbabák is különbséget tesznek, ha azt észlelik, hogy valakinek más a bőrszíne. Egy 3 hónapos csecsemő jobban szereti a saját rasszába tartozó arcokat más arcoknál, a 9 hónapos pedig már könnyebben felismeri azokat. Ez azonban egyáltalán nem rasszizmust vagy előítéletességet jelent: a babák egyszerűen csak szeretik azt, ami ismerős, és félnek az idegenektől.
Egy 5 éves óvodás azonban saját csoportja tagjait kedvesebbnek gondolja, és feltételezi róluk, hogy kevésbé hajlamosak lopni, mint más csoportok tagjai. Az előítéletek megjelenéséhez nincs szükség látványos különbségekre, elég, ha például a pólók színe szerint osztják csoportokra a gyerekeket.
A pszichológus felidéz egy 2012-es vizsgálatok, amelyben 3 éveseknek olyan arcokat mutattak, amikről nem volt könnyen eldönthető, hogy melyik rasszba tartoznak. Az arcok boldogok vagy mérgesek voltak, ez alapján kellett eldönteniük a gyerekeknek, hogy fehérek vagy feketék. A fehér gyerekek a mérges embereket inkább feketének gondolták.
Hol tanulják a gyerekek az előítéleteket? Elsőre azt gondolnánk, hogy aki előítéletes környezetben, családban és közösségben nő fel, az maga is előítéletes lesz, akit pedig toleráns emberek vesznek körül, az elfogadóbbá válik. Ez egyáltalán nem ilyen egyértelmű. A gyerekek ugyanis a szülők, rokonok nem tudatos, nonverbális viselkedéséből is rengeteget tanulnak, vesznek át. A legtöbb felnőttnek pedig vannak rejtett előítéletei, félelmei.
A gyerekek a legtöbb országban, így nálunk is, stresszesebbek a járvány alatt, mint azt megelőzően. Megviselte őket a tavaszi iskolabezárás, az online oktatás, a bezártság, a betegségtől való félelem. A problémák kezeléséhez nem sok segítséget kaptak. A felgyülemlett feszültség pedig kedvezhet az erőszakos, diszkriminatív viselkedésnek.
Pál Mónika felhívja arra a figyelmet, hogy az USA-ban egy, a mentális egészséget vizsgáló kutatásból kiderült, hogy a gyerekek 14 százalékának felerősödtek a viselkedéssel kapcsolatos problémái a kijárási korlátozások alatt, és sokan küzdenek fizikai tünetekkel is.
Japánban pedig nyáron kérdőívet töltettek ki iskolás gyerekekkel, amiből kiderült, hogy majdnem háromnegyedük mutat stresszes tüneteket a koronavírussal összefüggésben. Nehezebben koncentrálnak, rosszul érzik magukat. A diákok harmada válaszolta azt a kutatóknak, hogy ha egy családtagjuk megfertőződne, igyekeznének azt titokban tartani, 22 százalékuk nem játszana olyan gyerekkel, aki kigyógyult a fertőzésből. Japánban éppen ezért igyekeznek hiteles információkat adni a vírus terjedéséről, a gyerekeket az egymás iránti együttérzésre biztatják.
Az előítéletes viselkedést tehát a gyerekek részben otthon tanulják, és a szülők rejtett félelmei mellett az is hat rájuk, ahogyan a felnőttek a koronavírus terjedéséről beszélnek. A szülők mellett az iskola, a politika és a társadalom felelőssége is, hogy a gyerekek ne közösítsék ki, nem bántsák egymást.
Forrás: 24.hu
Kapcsolódó cikkek
