Julia Englund Strait Ph.D. pszichológus, tanár öt lépéses megoldást kínál a testvérharc kezelésére, méghozzá úgy, hogy a konfliktusokat együttérzéssel tudjuk megszüntetni.
1. Megelőzés, megelőzés, megelőzés
Ha a gyerekek állandóan veszekednek, lépj hátrébb, és nézd meg, hogy az együtt töltött idő milyen arányban van a szülőkkel vagy az egyedül töltött idővel. Próbálj meg egyensúlyt találni a együtt- és a külön töltött idő között.Ahogy mi is, a gyerekek is megunják, hogy nap mint nap ugyanazzal a személlyel vagy emberekkel vannak összezárva. Ők is vágynak a felnőttek figyelmére, és nem tart sokáig megtanulniuk, hogy a testvérekkel való veszekedés a leggyorsabb módja annak, hogy ezt a figyelmet megkapják. Ha sok lehetőséget biztosítasz a nyugodt, csendes, egyéni játékra (külön a testvérétől), és lehetővé teszed számukra, hogy megtapasztalják az önállóságot. Hagyod, hogy úgy érezzék, ők irányítanak, ha csak a nap egy kis részében is.Hasonlóképpen, ha a nap folyamán vagy a héten többször is alkalmat adsz arra, hogy a gyerekeid a szüleikkel külön-külön is töltsenek időt, akkor sokat teszel azért, hogy kevesebb legyen a konfliktus.
- Kapcsolódó: A testvérek versengésének pszichológiája
2. Elkülönítés
Minden erőfeszítése ellenére minden gyermek összevész más gyermekekkel, ha testvérekről van szó, ennek az esélye 100%.
Nyilvánvaló, hogy minél korábban csípjük nyakon a veszekedést, annál könnyebb lesz kezelni a helyzetet, még mielőtt nagy baj történne. A még csak csúnyán néző szakaszban egy finom figyelemelterelés is sikeres lehet.
Szörnyű hasonlat, de egy bizonyos ponton a helyzet nem különbözik attól, mintha két egyébként szelíd, vidám labradort látnál egymás torkának ugrani a parkban. Nem fognak reagálni a kérdezősködésre, nem fognak magyarázatot adni arra, hogy mi történik, és nem fognak megnyugodni.Az embereknél, akárcsak az állatoknál, amikor az érzelmek átveszik az irányítást, minden önkontroll megszűnik, és a logikus megoldás minden reménye elvész. A beavatkozásnak fizikai, nem pedig verbális jellegűnek kell lennie. Ez persze nem azt jelenti, hogy fizikailag kell fellépni, mivel körülbelül öt évtizedes kutatások bizonyítják, hogy ez biztosan súlyosbítja a problémát. Ez azt jelenti, hogy fizikai teret kell teremteni közöttük. A szavak most nem fognak működni, de a vizuális és mozgásos jelzések igen. Lehet, hogy gyengéden, például a vállánál fogva kell vezetned egyik vagy másik gyereket, vagy akár fel kell venned a kisebb gyereket, hogy fizikailag válaszd szét őket.Mindenekelőtt ne próbálj a logikára hatni a veszekedés közepette. Az agyuk szinte képtelen meghallgatni, megtanulni vagy megjegyezni bármi újat, amíg a szívük még mindig hevesen ver, és az izmaik megfeszülnek. A magasabb szintű problémamegoldás és az erkölcsi érvelés várhat.
Adj nekik időt és teret, hogy lecsillapodjanak és visszanyerjék az önkontrollt.
3. A szív
Amikor a sírás befejeződik, és a légzésük lelassul, általában 5-10 perc elteltével, újra képesek lesznek gondolkodni. Most már készen állnak arra, hogy meghallgassanak, de valószínűleg nem állnak készen arra, hogy beszéljenek.
Ülj le minden gyerekkel külön-külön, egyenként. Kerüld a megszégyenítést. Mutass együttérzést, függetlenül attól, hogy ki volt a hibás. Ezután ahelyett, hogy megbüntetnéd az egyik vagy mindkét gyereket, amiért olyan érzelmek alapján cselekedtek, amelyeket még nem tudnak kezelni, hagyj nekik egy kis gondolkodási időt. “Talán tölthetnétek egy kis időt egyedül, hogy megnyugodjatok, és átgondoljátok, mi történt.”
- Kapcsolódó: Nem szeretik egymást a gyerekeim!
4. A fej
Most már újra teljesen működőképes kognitív műveletekkel állunk szemben. Időt és teret adtál nekik, hogy összeszedjék magukat. Az adrenalin és a kortizol állandó áradata nélkül jobban tudják majd rendezni a gondolataikat, így végre itt az ideje, hogy megpróbálkozzanak az érveléssel.
Még mindig minden gyerekkel külön-külön beszélj. Emlékeztesd őket a jó tulajdonságaikra. Segíts nekik végiggondolni az eseménysorozatot.Ahelyett, hogy azt kérdeznéd: “Ki kezdte?” vagy “Miért tetted ezt vele?”, kérdezd meg, hogy mit akartak a másik gyerekkel való interakciótól elsősorban. Egy bizonyos játékot akartak, vagy a másik gyerek játszani akart, de ők nem? Megtanítod őket így arra, hogy a viselkedésük funkcióját, mozgatórugóját nézzék.Gondolkodj velük együtt hangosan arról, hogy milyen alternatív módokon lehetne kielégíteni ezt a szükségletet (például szépen kérni, vagy játékokat cserélni, vagy szünetet tartani, ha már azelőtt frusztráltak voltak, hogy a játék egyáltalán elkezdődött volna).
Idézzünk fel egy konkrét időpontot a múltból, amikor sikeresen kezeltek egy ilyen helyzetet, vagy amikor egy ilyen szükségletet megfelelő módon kielégítettek. Hagyd, hogy kitaláljanak néhány ötletet, és becsüld meg, méltasd az erőfeszítéseiket. Életkoruktól függően segíthetsz nekik lerajzolni vagy leírni az ötleteiket, és kiteheted őket egy jól látható helyre, például a hűtőszekrényre, hogy vizuális támpontként szolgáljanak a jövőben.
5. Zárás
Hívd az összes gyermekedet, hogy jöjjön a konyhába, a nappaliba vagy más közös térbe, hogy lezárhassátok a helyzetet közösen. Ezt bármilyen módon megteheted, amit a gyerekek életkorának és személyiségének legmegfelelőbbnek tartasz.A feloldás egyik lehetősége a közös bocsánatkérés – ami a jelenlegi szülői kultúrával ellentétben nem bizonyíthatóan traumatizál. Ha a kérést nem egyoldalú parancsként adod elő, akkor nyugodtan mondhatsz valami olyasmit, hogy “Mindketten olyan kedves emberek vagytok, és nagyon sokat segítene, ha bocsánatot kérnétek egymástól”.Ha ez nem tűnik megfelelőnek, segíts a gyerekeknek ötletelni, hogyan lehet más módon kedveskedni egymásnak.A zárás után lehet, hogy külön játékidőre van szükségük, vagy spontán úgy döntenek, hogy újra elkezdenek együtt játszani. Hagyd rájuk a döntést. Sétálj el.Emlékeztesd magad arra, hogy a veszekedések elkerülhetetlenek, de miután megoldottátok a helyzetet, túl vannak a konfliktuson, a kapcsolatuk erősödik.(Cikk forrása: psychologytoday.com)
Kapcsolódó cikkek
