– Kétgyermekes apa vagyok, kanadaiként Tokióban élek. A lányom 3, a fiam 7 éves, ő egyedül jár iskolába. Húsz éve élek Tokióban, de csak mostanában kezdtem felfigyelni és megérteni a japán oktatási rendszert, azt, hogyan formálja a társadalmat – írja a businessinsider.com cikkében Tim Hornyak, író, újságíró.
Mielőtt apa lett a japán iskolákkal kapcsolatos tapasztalatai arra korlátozódtak, hogy egy középiskola mellett élt. A csapatsportok, az atlétikai gyakorlatok és a sportnapok katonai pontossággal és fülsértő zajjal jártak – Amikor összeköltöztem a feleségemmel, ragaszkodtam hozzá, hogy ne lakjunk iskola közelében – írja Hornyak.
Aztán megszülettek a gyerekei és jobban elmélyült az oktatási rendszerben, főként akkor, amikor nagyobbik fia iskolába kezdett járni. – Most, hogy saját gyerekeink vannak, örülünk, hogy közel vagyunk az iskolához. Az észak-amerikai külvárosokkal ellentétben itt sok szülő biciklivel viszi a gyerekét az óvodába. Az udvar tele van gyerekülésekkel ellátott “anyukabiciklikkel”, ugyanis a kiváló közlekedési rendszerrel rendelkező Tokióban a legtöbb embernek nincs autója. Észrevettem, hogy gyakran én vagyok az egyetlen apa és az egyetlen nem japán a fiam iskolai találkozóján.
A gyerekeket arra tanítják, hogy tiszteljék a tekintélyt és a társadalmi kohéziót. Ennek egyik módja a meghajlás. – A 3 éves lányom megtanulja, hogy az óvodában meg kell hajolni az óvónő előtt, amikor elköszön. A fiam elsős osztályában minden óra és ebéd előtt a tanulóknak meg kell hajolnia az osztály elején álló tanár vagy diáktárs előtt.
Sport és takarítás
Ezeket a kapcsolatokat megerősítik a Sportnapon, amely egy fontos csapatépítő esemény, amely az óvodában kezdődik. A gyerekek kidolgozott szinkrontáncokat mutatnak be lendületes zenére, és versenyeken és csapatjátékokban vesznek részt.
De nem csak a sporttal erősítik a közösséget a japán iskolákban. – A fiam általános iskolájában a gyerekeknek segíteniük kell a tantermek, folyosók, mosdók, vécék és néha a könyvtár takarításában. Ezt az iskolai gyakorlatot a japán sportrajongók azon szokásához hasonlítják, amikor a stadionok lelátóit rendbe teszik. A gyerekek az iskolai ebédet is maguk osztják ki a többi diáknak. A fiam elkezdett ragaszkodni ahhoz, hogy ő szolgáljon fel ételt, amikor rokonokkal eszünk.
Egyedül közlekednek
Ami itthon szinte elképzelhetetlen, főleg, ha egy olyan nagyvárosról van szó, mint Tokió, hogy a gyerekek egyedül jönnek-mennek az iskolába. Bár Tokió nagyon biztonságos város, az általános iskolások biztonsági csengőt hordanak maguknál, arra az esetre, ha veszélyes idegennel találkoznának, így értesíthetik a járókelőket. Az iskolában a biztonsági intézkedések inkább a földrengés miatt vannak gyakorlatban és nem lövöldözés miatt. Japánban egyébként is nagyon szigorú a fegyvertartásra vonatkozó törvény. A japán iskolások általában egyenruhában járnak suliba, a fiúk zubbonyszerű zakót, a lányok matrózblúzt viselnek.
A memorizálás már korán elkezdődik: a két ábécét és a japán írásbeliségben használt több mint 2000 kínai kanji karaktert tanulják. A kanji-könyvek szállítására az elsősök általában egy kemény-fedeles bőr hátizsákot, úgynevezett randoserut kapnak. Ezeket a hátizsákokat gyakran a nagyszülők ajándékozzák, és több száz dollárba is kerülhetnek, de várhatóan hatodik osztályig kitartanak.
Hornyak azt írja, nyilván a japán iskolák sem tökéletesek, de arra próbálják megtanítani a gyerekeket, hogy másokra tekintettel kell lenni, hogyan lehet egy harmonikus társadalom részévé válni.
Kapcsolódó cikkek
