Magyarországon egyelőre unikum a játszótéren napi rendszerességgel felbukkanó apa látványa: a férfiaknak mindössze egyetlen százaléka veszi igénybe a gyedet, amit pedig a törvény mindkét szülő számára egyformán tesz lehetővé. Ha pedig nagy ritkán egy-egy „kakukktojás” vegyül a gyermeküket gondozó kismamák közé, sokak részéről csodálattal vegyes sajnálat övezi az „anyaszerepbe kényszerült” apukát.
Makacsul tartja magát a társadalomban nemzedékeken át rögzült szemlélet, mely szerint a férfi a családfenntartó, az asszony helye pedig a tűzhely mellett van, miközben a férfi egymagában már régóta nem tudja eltartani a családját. Jellemző módon azt mutatja a hazai gyakorlat, hogy ha mégis az édesapa otthon maradása mellett döntenek, annak túlnyomórészt anyagi okai vannak, illetve a válság óta döntő érv az apa munkahelyének megszűnése.
A nő szakmai karrierjének támogatása csupán a legritkább esetben szempont. Ennek viszont megint csak prózai okai vannak: a nők az esetek túlnyomó többségében kevesebbet keresnek, mint a hozzájuk hasonló pozícióban dolgozó férfiak. Mivel a családokban túlnyomórészt a férjek rendelkeznek magasabb jövedelemmel, vissza is kanyarodtunk az anyagiakhoz.
Az édentől Keletre
– Macsó országban élünk, ahol ókonzervatív nézetek uralkodnak – vélekedik Vekerdy Tamás pszichológus. – Első külföldi utam során Angliában, 1960-ban azt láttam, hogy a család női tagjai által előkészített és levezényelt vacsora után a férfiak kivonultak mosogatni. Mi itt, a mai Magyarországon minderről botorságokat gondolunk. Pedig pszichológiailag mindannyian kétneműek vagyunk: egyszerre képesek a befogadásra és a kreálásra.
Az életünkben is váltakoznak a férfi- és női periódusok, és hormonálisan is kétfélék vagyunk: mindannyiunkban megvannak a két nemre jellemző hormonok. Idehaza még mindig azzal dicsekszik sok férfi, hogy azt sem tudja, merre van a konyha. De még egy olyan országban, ahol réges-régen működik a családban a nemek közti munkamegosztás, még ott is van mit a férfiak orra alá dörgölni. Svédországra gondolok, ahol a 80-as években készült egy nagyon találó, szatirikus film arról, hogy mi történik, ha a nő és férfi egy időre szerepet cserél.
A történet dióhéjban egy férjről szólt, aki azt gondolja, hogy a gyerekekkel otthon maradt felesége remekül szórakozik, egészen addig, amíg át nem kell vennie a vezető pozícióba visszahívott asszony helyét, és saját bőrén kell megtapasztalnia a gyermekek ellátásával kapcsolatos, időnként megoldhatatlannak tűnő nehézségeket. Svédországban a 16-17 éveseknek oktatják a családi nevelést – itthon immár 40 éve van szó róla, hogy a tanterv részévé tegyék, de még mindig nem történt ez ügyben semmi változás.
Az ifjú szülők információk nélkül vágnak bele a családalapításba, nem tudják, hogy a gyermek számára a biztonság megadása a legfontosabb. Ami az apai szerepvállalást illeti, komplex problémával állunk szemben: nem lehet többé megtartani a pater familiaris (uralkodó típusú családapa) felsőbbrendűségét, és ettől megijednek a férfiak. Hogy egy fizetésből nem tud a család megélni, az már szociológiai probléma – summázza a pszichológus.
Lassú változás
Szerencsére azért vannak kivételek: léteznek olyan férfiak, akik érzik az idők szavát, azt, hogy lassan átalakul a társadalom, és vannak családok, ahol tudatosan törekednek az egyenlő szerepvállalásra. Minden jel arra mutat, hogy kialakulóban van egy új apatípus, amelyik igényli a gyermekkel való szorosabb kapcsolatot. Az apás szülések növekvő számaránya, a baba körüli teendőkben való aktívabb részvétel legalábbis erre enged következtetni.
Az úgynevezett törődő apák célja, hogy ne csak a család anyagi nehézségeit viseljék, és hétvégi apaként legyenek jelen a gyermek életében, hanem egyenrangú szülőként vegyenek részt gyermekük nevelésében. Igaz ugyan, hogy az apukák jobban hajlanak a kellemesebb feladatok elvégzésére, mint például a fürdetés, meseolvasás, játék, míg a főzés, pelenkázás, etetés továbbra is az anya dolga. Ugyanakkor az anyák általában örömmel vállalnak nagyobb részt a háztartási munkából, hogy az apa többet foglalkozhasson a gyermekkel. – Sokan úgy gondolják, ha nem tudnak fél órát eltölteni a gyermekkel, akkor nem is érdemes belekezdeni – mondja Vekerdy Tamás. – Pedig minden együtt töltött perc számít! Ha csak öt percet tud az apa a gyermekére szánni, dobja néhányszor a levegőbe, vagy üljön le mellé a szőnyegre, de ne vigyen be magával sportújságot, és ne nézze az ajtó résén át a híradót!
A gyermeket nem nevelni kell, elég együtt élni vele: létezni kell, ott lenni és élvezni az együttlétet. Ugyanakkor ne feledjük el, hogy az egészen kicsi gyermeknek elsősorban az anyjára van szüksége! A gyermek és a szülők közt kialakuló kapcsolat érdekében jó megoldás volna, ha az első hónapok az édesanyának jutnának, a későbbiekben pedig az apa lenne otthon a gyermekkel.
Előnyt kovácsolhatsz!
A gyermekgondozás során – nemtől függetlenül – jelentősen fejlődhetnek olyan tulajdonságok, amelyek aztán mind a gyermeknevelésben, mind más emberekkel való kapcsolatban gyümölcsözők lehetnek, úgymint a gyöngédség, az empátia, a tolerancia, a kompromisszumkészség, a türelem, az érzelmek kifejezése. Azért is fontos volna, hogy részben az apák maradjanak otthon a gyermekkel, mert a többéves kimaradás jelentősen csökkenti a nők munkaerő-piaci versenyképességét.
Puszti Zoltán, a másfél éves kislányával gyesen lévő kispapa számára saját bevallása szerint a gyermekével töltött idő a legnagyobb ajándék. A vajdasági születésű zenész és újságíró idehaza nem talált a szakmájában munkát, így gyermeke születése pillanatától fogva otthon volt a babával. Hat hónapon át feleségével osztoztak a gyermek körüli teendőkben, de mivel párját munkahelyén visszavárták, a házaspár úgy döntött, hogy a kispapa marad gyesen. Őket tehát egyértelműen az anyagiak motiválták, de Zoltán számára annyi örömöt ad a gyereknevelés, hogy legszívesebben hároméves koráig a kislánnyal maradna.
Az édesanya ugyan nehéz szívvel ment vissza dolgozni, de most már belátja, hogy kislánya a legjobb kezekben van. Kérdésemre, hogy vajon a gyermek jobban ragaszkodik-e az apjához, a válasz egyértelműen nem: – Eddig nem tapasztaltam, hogy valamelyikünkhöz jobban ragaszkodna. A kislányunk számára az a fontos, hogy mindketten vele legyünk. Amint az anyukája hazajön, már ugrik is a nyakába, és attól kezdve elválaszthatatlanok – meséli Zoltán. –
Manapság szerencsére már egyre elfogadottabb, hogy az apuka marad otthon, a környezetemben mindenki természetesen fogadta a döntésünket – teszi hozzá. – Attól függetlenül, hogy így hozta a sors, nekem ez egy óriási élmény – szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezt megtapasztalhatom.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
