Gyerek

Átadták a Pillangó díjat: három kivételes pedagógus munkáját ismerték el

Átadták a Pillangó díjat a Művészetek Palotájában tartott Élményaukció keretében.
2025. Október 01.

A Művészetek Palotájában tartott Élményaukció keretében idén is átadták a Pillangó díjat, amellyel a Hősök Tere Alapítvány minden évben olyan embereket állít példaként a társadalom elé, akik bátorságukkal, hivatástudatukkal és kitartásukkal sokak életében indítanak el maradandó változást.

„Egy elhivatott pedagógus egyetlen mondata, egy mosolya, egy bátorító gesztusa képes átalakítani egy gyerek életét. És ha egy gyerek élete változik, megváltozhat egy család, egy közösség – sőt, néha egész generációk jövője. Ez a fajta csendes, mégis hatalmas erejű változás az, amit idén először a Pillangó díjjal szerettünk volna láthatóvá tenni” – írja a Hősök Tere Alapítvány.

Az esten három kivételes pedagógus munkáját ismerték el. Pillangó Életműdíjban részesült Kékesiné Jánó Rozália, aki több mint öt évtizede dolgozik mozgáskorlátozott fiatalokkal. Az általa kidolgozott és szabadalmaztatott Jánó-módszer segítségével a társadalmi integráció és az önállóság lehetőségét adta meg generációknak. Hitével és emberszeretetével diákjai és kollégái számára egyaránt példát mutatott: számára valóban nincs reménytelen eset.

Kékesiné Jánó Rozália a díjátadón (Fotó: Szabó Ivett)

Kékesiné Jánó Rozália a díjátadón (Fotó: Szabó Ivett)

Pillangó Különdíjat adtak át Szajkó Cintiának, a monoki Kossuth Lajos Általános Iskola tanárának, aki civilként és pedagógusként is a roma fiatalok önelfogadásáért, tehetségük kibontakoztatásáért dolgozik. Munkája révén nemcsak diákjai, hanem egész közösségei megtapasztalhatják az elfogadás és a kölcsönös tisztelet erejét.

Az idén Pillangó díjat kapott Hajdu Henrietta, aki több mint huszonöt éve dolgozik pedagógusként és intézményvezetőként az Encsencs–Penészlek–Nyírvasvári térségben. Henrietta lehetetlent nem ismerő lendületével és korszerű közösségszervező munkájával olyan igazodási ponttá vált, akinek pillangóhatása mára egész faluközösségek életét formálja.

Hajdu Henriett a díjátadón (Fotó: Szabó Ivett)

Hajdu Henriett a díjátadón (Fotó: Szabó Ivett)

„A pedagógusok nap mint nap hittel és elköteleződéssel dolgoznak azért, hogy gyerekek százai fedezzék fel önmagukban az értéket és a lehetőséget. A Pillangó díjjal azt üzenjük: a társadalom látja, elismeri és ünnepli ezt a munkát” – mondta Munkácsy Márton, a Hősök Tere Alapítvány ügyvezetője.

A díjat a Tranzit Holding Kft. és a Richter Gedeon Nyrt. támogatta.

A Hősök Tere Alapítvány tíz éve azon dolgozik, hogy a közöny helyett a cselekvő szolidaritás váljon a mindennapok részévé. A Pillangó díj egyszerre köszönete és felhívása annak: mindannyiunkban ott rejlik a lehetőség, hogy változást indítsunk el mások életében.