Gyerek

Átmentek részidőbe, hogy odaérjenek a gyerekért

Egy év alatt tízezerrel csökkenhetett a minisztériumokban dolgozók száma. Akik maradtak, azok közül sokan a megnövelt munkaidő miatt részmunkaidőbe mentek át, mert csak így tudnak időben odaérni a gyerekért az iskolába.
2019. Szeptember 24.

Nagyjából 70 ezren dolgoztak a minisztériumokban és háttérintézményeikben, a megyei, járási és központi kormányhivatalokban, valamint a Magyar Államkincstár valamelyik részlegénél. Az elmúlt egy évben tízezerrel csökkenhetett a hivatalnokok száma, 3400 embert elküldtek, 2500-an felmondtak, majd váratlanul tavasszal újabb embereket bocsátottak el – írja a Népszava nyomán a 24.hu.

“Méltánytalannak tartom, hogy folyton 30 százalékos béremelést emlegetett minden kormányzati megszólaló, holott nálunk volt, aki csak 8 százalékot kapott” – paanszkodott egy dolgozó. A kormányzati igazgatásban dolgozók panaszai özönlenek a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetéhez.

“A háttérintézményünket beolvasztották egy minisztériumba, engem nem rúgtak ki, de a határozatlan idejű szerződésemet határozott idejűre változtatták, egy kismama helyét töltöm be, amíg vissza nem jön dolgozni. Az osztályunk 40 százalékát elküldték, gyakorlatilag működésképtelenek vagyunk, ezt látva felvettek egy tapasztalatlan kezdőt. Mi értelme volt ennek az egésznek?” – mondta el egy másik munkavállaló.

Azok közül, akiket nem bocsátottak el több dolgozó is részmunkaidőbe ment át: a megnövelt munkaidő (már az ebédszünetet is le kell dolgozni, illetve a szabadságot is csökkentették) miatt nem tudnának időben odaérni a gyerekeikért az óvodába, iskolába. Nekik így csökkent a fizetésük és a béremelésből sem jut nekik.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: 24.hu