Amikor végre sikerül összehozni egy találkát a barátnőddel, előbb-utóbb elhangzik a kérdés: “És milyen az anyósod?” Az is valószínű, hogy ő viszont éppen a menyét tárgyalja ki a maga társaságában. Tényleg elkeserítő lenne a helyzet, ha valóban csak a véletlenen múlna, hogy kinek milyen meny vagy anyós jutott. Mégsem tárhatjuk csak úgy szét a kezünket, hiszen rajtunk is múlik, hogy milyen viszonyban leszünk az anyósunkkal.
Helyesebb tehát a kérdést is átfogalmazni: Te hogyan állsz hozzá a kapcsolatotokhoz? Így nem érzed magad annyira kiszolgáltatva egy adott helyzetben, még akkor sem, ha az anyósod valóban sokat vár el, mindent kifogásol, semmi nem elég jó neki, mindent jobban tud, és mindenbe beleszól… Biztosan olyan, amilyen, de rajtad áll, hogyan reagálsz ezekre a kihívásokra. Mivel ez hosszútávú kapcsolat, érdemes energiát fordítanod arra, hogy minden fél számára elfogadható működési módot alakítsatok ki, hiszen a párodat és a gyerekedet is mélyen érinti a kérdés. Nagy segítség egy anyós, de sajnos mélyebb bajok előidézője is lehet.
Nem kész anyóst kapsz
Ebben a szerepben, a mennyel kialakuló kapcsolatában ő ugyanúgy kezdő, mint te a meny szerepében. Egyikőtök sem fog kibújni a bőréből, alapvető természetetekkel, jó-rossz tulajdonságaitokkal fordultok egymás felé, és hangsúlyozottan nem egymás ellen. Kölcsönösen hatást gyakoroltok egymásra, de csak a saját szavaitok és cselekedeteitek fölött rendelkezhettek. Dühönghetsz vagy bánkódhatsz anyósod akcióin, de az érzéseid mellett tudatosan irányított válaszlépéseid határozzák meg a kapcsolatotokat.
Jó lett volna tudni mindezt valaha, kezdő menyként, akkor bizonyára nem csak annyira futotta volna igyekezetemből, hogy vastag betűkkel bevéssem láthatatlan kiskönyvembe, mit nem teszek majd anyósként a menyemmel.
Most már benne vagyok az anyóshelyzetben, végre kamatoztathatom menyként szerzett tapasztalataimat, megmutathatom, nem törvényszerű a rossz viszony anyós és meny, illetve anyós és vő között. Jól emlékszem ugyanis, mi nem esett jól annak idején, természetes, hogy ilyet nem akarok továbbadni.
“Nem indulhatunk ki csak saját magunkból” – mondja Somogyiné dr. Petik Krisztina pszichológus – hiszen könnyen előfordulhat, hogy amit sértőnek találunk, az másnak nem az, vagy amire vágytunk, az másnak közömbös vagy akár zavaró lehet. Hasznosabb tehát megismerni a másik embert, ha kedvére akarunk tenni. Az anyós részéről jó az a hozzáállás, hogy nem akar ártani, de amikor azzal a felkiáltással, hogy ő csak jót akar, beleavatkozik a fiatal pár életébe, már megsértette a határt, amit tiszteletben kellett volna tartania.
A legrosszabb, ha az anyós nem engedi el a gyermekét (érzelmileg vagy konkrétan), tehát nem tud leválni róla. Ez a ragaszkodás lehet kölcsönös is, amikor a felnőtté vált gyermek nem tud elszakadni az anyjától. Pedig a „gyerek” házassága fontosabb már, mint a szülő-gyermek kapcsolat. Az elengedni nem tudásból származik a legtöbb probléma: az irányítás, beleszólás, a vő vagy a meny el nem fogadása.
A mi kultúránkban a családi rendszer akkor működik jól, ha az egyes alrendszereket – nagyszülőket, szülőket, gyermekeket – egy rugalmas, de egyértelmű határ választja el egymástól. Minden alrendszer a maga funkcióját tölti be, és a maga területén marad, nem „nyúl át” a másik térfelére, nem veszi át a másik funkcióit.
Két térfélen, de együttműködve
Anyósként és nagymamaként gyakran tapasztalom a kortársaim között, hogy a szülők valóban nem tudják felnőttként értékelni felnőtt gyereküket, legszívesebben helyettük élnének, mondván, a fiatalok sok mindent (még) nem tudnak jól. Fiatal felnőttként magam is éreztem ezt a bizalmatlanságot, sőt lebecsülést vagy akár helytelenítést, amikor valamit másképpen csináltunk, mint a szüleink. Szülőként ugyanakkor számtalanszor átéltem azt a szívszorító izgalmat, amikor gyakoroltam a megengedést. Ha kiskorában azt mérlegeltem, mászhat-e fára a gyerek, még akkor is, ha esetleg lepotyog róla, anyósként a segítés és beleszólás határán táncolok.
Kezdettől fogva jó stratégia, ha világos a kommunikáció, ha felállítunk határokat és szabályokat, kimondjuk a konkrét kéréseket, de később is sokat javíthat ez a módszer a nem jól működő gyakorlaton – hívja fel a figyelmet az irányelvekre Somogyiné dr. Petik Krisztina. A meny és a vő is dolgozhat aktívan a jó kapcsolatért: lehetőleg adja meg a tiszteletet, és kérje az anyósa segítségét bizonyos helyzetekben. De világosan jelezze a határt, ha az anyós átlépné, sőt ő maga se lépje át ezt a határt, vagyis ne kötődjön jobban a szüleihez, mint a párjához. Például egymással beszélje meg a problémáit a házaspár, ne a szülőkkel és ne a gyerekkel.
A fiatalok házasságának elsőbbsége persze nem azt jelenti, hogy megszakad a kapcsolat a szülőkkel, de mindenképpen új perspektívába kerül: most a szülő-gyerek kapcsolatban a gyerek is felnőtt, ezt el kell fogadnia a szülőnek, de a „gyereknek” is ennek megfelelően kell viselnie a felelősséget, önállóan döntenie, ha szükséges, elhatárolódnia és képviselnie új családja érdekeit. A nagyszülő-unoka kapcsolat érdekében is nagyon fontos a két generáció közötti együttműködés, hiszen az kötődési lehetőséget, biztonságot, élményeket biztosít a gyerekeknek, és életfeladatot a nagyszülő számára. Egyik részről se akadályozzuk, hanem inkább segítsük e kitüntetett kapcsolat kialakulását.
A gyermekek nevelésének felelőssége szülőké
Nem várható el a nagyszülőtől, hogy átvegye ezt a felelősséget és terhet. Nem automatikusan bébiszitter, neki is van saját élete, szabadidős elfoglaltsága, esetleg munkája. Ha a fiatal szülők a segítségét kérik, ehhez igazodva és tiszteletben tartva tegyék, ahogy ők is elvárják, hogy a nagyi ne lerohanásszerűen, ötletszerűen, váratlanul toppanjon be látogatóba. Ugyanígy a nagyszülő is tartsa tiszteletben a szülők jogát a neveléshez.
Érdemes egyeztetni a főbb nevelési elveket. Adhat tanácsot, és jelezheti, ha súlyos nevelési gondokat lát, de semmiképpen sem köthet koalíciót az unokákkal a szülők ellen. Gyakori hiba az is, hogy a nagyszülő a nevelési elveket felrúgva próbálja megvásárolni az unokák szeretetét (mindent megengedve, vagy ajándékokkal és édességekkel tömve a gyerekeket). Erre nincs szükség, hiszen a kicsik a biztonságos kapcsolat miatt ragaszkodnak valakihez, nem az ajándékért.
De ha a nagyszülő nem tud ellenállni a kényeztetés kísértésének, akkor egy-egy felesleges csoki miatt nem érdemes összevesznünk vele. Hiszen ha a szülők következetesek a nevelésben, akkor nem fogja végleg elrontani a gyerekeket a nagyszülői kényeztetés, hiszen a kicsik azt is megtanulják, hogy kinél mit lehet és mit nem. Ha viszont ezen veszekednek szünet nélkül, az biztosan tönkreteszi a kapcsolatot és a családi békét, ez pedig legalább akkora kárt okoz mindannyiunk életében, mint az édesség.
Kapcsolódó cikkeink:
– Az anyósok 15 legbosszantóbb szokása
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
