Gyerek

Azt hitték az óvodásról, hogy elveszett, miközben ellopta szülei autóját

Az óvodást pizsamában, mezítláb találta meg egy helyi lakos, azt hitte elveszett, de később kiderült, hogy ellopta az anyukája autóját és össze is tört néhány autót.
2022. Május 03.
Azt hitték az óvodásról, hogy elveszett, miközben ellopta szülei autóját (fotó: Getty Images)

A hollandiai Utrechtben korán reggel egy helyi lakos arra lett figyelmes, hogy egy kisfiú mezítláb, pizsamában sétálgat az utcán. Beültette az autójába és hívta a rendőrséget. A kiérkező rendőrök bevitték a gyereket az őrsre, adtak neki forró csokoládét és egy plüssmacit és nyomozni kezdtek, hogy kik a gyerek szülei – adta hírül a vezess.hu.

Ezzel párhuzamosan bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy találtak egy magára hagyott autót, amin sérülések vannak csakúgy, mint a kocsi mellett parkoló másik két autón is.

Közben a rendőrök kiderítették, hogy kik a gyerek szülei, de ekkor az is kiderült, hogy a magára hagyott autó a kisfiú anyukájáé. A történet elég gyorsan összeállt, ugyanis a kisfiú elmutogatta, hogyan kell autót vezetni, sőt az ütközést is. Amikor a szülei megérkeztek érte, az ovis kinyitotta a kocsiajtót, beült a volán mögé, behelyezte a gyújtásba az indítókulcsot, majd lábaival elkezdte nyomkodni a pedálokat.

Az történt, hogy a kisfiú felébredt, amikor apukája munkába indult, az anya még aludt. Az ovis elemelte az autó kulcsait, és elment kocsikázni. Négyévesen, pizsamában, mezítláb. Amikor aztán balesetet okozott, kiszállt és elfutott.

A rendőrök Instagram-bejegyzésben osztották meg a történetet. Természetesen az okozott kárt meg kell téríteni a szülőknek, de ezt leszámítva véget ért a kaland. A kisfiút csak úgy emlegették, “az új Max Verstappen.”

A bejegyzés megtekintése az InstagramonPolitie Basisteam Utrecht Nrd (@politie_utrechtnoord) által megosztott bejegyzés

Forrás: vezess.hu