Míg 1998-ban a tizenöt-tizenhat éves izlandi kamaszok 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy berúgott az elmúlt hónapban, addig 2016-ban már csak 5 százalékuk mondta ugyanezt. Kannabiszt ’98-ban 17 százalékuk, ma 7 százalékuk használt. A dohányzás terén is jelentős a változás: húsz évvel ezelőtt 23 százalékuk dohányzott naponta, ma 3 százalék teszi ezt.
Jogosan merül föl a kérdés, mégis hogy csinálták ezt az izlandiak?
Mámor, élmény drogok nélkül
Az izlandi recept az amerikai Milkman pszichológus megállapításaira épült: a professzor a hetvenes években kezdte kutatni, hogy mi alapján választja valaki az LSD-t és miért éppen a heroint. (Azért éppen ezt a két szert, mert a hetvenes években ezek váltak széles körben elérhetővé, divatossá és sokak által fogyasztottá.)
Milkman akkori kutatásai szerint az ember stresszkezelési stratégiájától függött, hogy heroint vagy LSD-t választ-e: a heroinhasználók érzéketlenné szerették volna tenni magukat a stresszel szemben, míg az LSD-használók konfrontálódni vele- írja a divany.hu
Persze az is érdekelte a kutatókat, hogy egyáltalán miért kezd el valaki drogokat használni, miért folytatja, és leszokás után miért esik vissza?
Milkman később arra a következtetésre jutott, hogy a szerhasználók nem a konkrét szerektől, hanem a szer okozta agyi kémiai változásoktól voltak függők – ez ma már evidencia. Hasonló neurokémiai változásokat azonban drogok nélkül is el lehet érni: így hatnak például a viselkedéses addikciók, azaz a szerencsejáték, net- vagy épp a vásárlásfüggőség.
Milkman szerint, olyan módokat, tevékenységeket kell találni, amelyek az emberek által igényelt irányba változtatják meg az idegrendszer kémiai állapotát, csak épp ezt drogok nélkül teszik.
1992-ben meg is valósíthatta az ötletét: a Project Self-Discovery (kb. önfelfedezés-projekt) keretében a problémás kamaszoknak olyan alternatívákat tettek elérhetővé, amelyek természetes módon változtatják meg agyuk kémiáját. Olyan kamaszokat vettek be a projektbe, akiknek tanáraik szerint drogproblémáik voltak.
A kutatók nem kezelést ígértek a kamaszoknak, hanem azt mondták nekik: „Megtanítunk titeket bármire, amit tanulni akartok: zene, tánc, hiphop, képzőművészetek, harcművészet.”
Vagyis mindenki azt az agyi elváltozást tudja elérni, amelyikre szüksége van: aki szorong, az valami nyugalmas dolgot keres, aki pedig kalandot keres, annak arra kínálnak elfoglaltságot.
Emellett a résztvevők problémamegoldó és kommunikációs tréningen is részt vettek, megtanultak bánni saját gondolataikkal, érzéseikkel, és társas készségeik is javultak.
1991-ben Milkman Izlandon tartott előadást munkájáról, később pedig egy fiatal droghasználók közösségi kezelésével foglalkozó centrumban dolgozott. Itt is az volt a fő vonulat, hogy találjanak a kamaszoknak jobb elfoglaltságot az addiktív szerek helyett. Később a programot kiterjesztették, azaz felmerült a gondolat, hogy a program nem csak a már szerhasználó kamaszok gyógyítására, hanem megelőzésre is alkalmas lehet –írja a divany.hu
Fiatalok Izlandon program
1992-ben az összes izlandi iskolában a tanulók drog-, alkohol- és dohányfogyasztási szokásait mérték fel, de a kérdőívben a szabadidős programjaikra is rákérdeztek. Ebből a vizsgálatból egyértelműen kiderült, hogy a két dolog összefügg: azok a kamaszok, akik valamilyen szervezett szabadidős tevékenységben vettek részt, sokkal ritkábban dohányoztak, ittak vagy drogoztak. Mindez azzal is összefüggést mutatott, hogy mennyi időt töltenek a kamaszok a szüleikkel.
Ebből a kutatásból és Milkman korábbi kutatásaiból rakták össze a„Fiatalok Izlandon” programot, amely húsz évvel később úgy tűnik, bevált.
Először is tiltást vezettek be: 18 éves kor alatt tilos lett dohányárut vásárolni, 20 éves kor alatt alkoholt. A dohánytermékek és az alkohol reklámokat is betiltották. Minden iskolában kötelező lett szülői szervezetek létrehozása, ami az iskola és a szülők együttműködését javította.
Felvilágosító programok során hangsúlyozták, hogy a szülőknek érdemes minél több időt tölteni a gyerekkel – azaz a közhiedelemmel ellentétben nem csak az idő minősége, hanem a mennyisége is számít. Hasznosnak gondolták például, ha az estéket otthon tölti a gyerek, valamint ha a szülők ismerik gyermekük barátait.
Törvény született arról, hogy 16 év alattiak nem lehetnek az utcán télen este 10, nyáron éjfél után. Ami a szabadidős elfoglaltságokat illeti: állami támogatást kapott egy csomó sportklub, zeneiskola, művészeti- és táncklub, kifejezetten abból a célból, hogy a gyerekek értelmesen töltsék az időt.
A kérdőívet pedig minden évben azóta is felveszik minden diákkal. Ebből azt is tudjuk, hogy nem csak a szerhasználat mutatói javultak, hanem a szabadidő eltöltésének módja is. 1997 és 2012 között duplájára nőtt azoknak a kamaszoknak a száma, akik hétköznap időt töltenek szüleikkel. Duplájára nőtt a szervezett formában sportolók száma is.
A programot azóta több európai városban is elkezdték. Sok helyen csak a felmérés történik meg, és van, ahol igyekeznek megvalósítani a programot, természetesen a helyi adottságoknak megfelelően. Eddig még egyetlen más országban sem korlátozták például törvénnyel a kamaszok esti utcai tartózkodását.
Máshol is működhet?
Nem feltétlenül. Nem minden közösség, ország rendelkezik hasonló erőforrásokkal. Kevés olyan hely van, ahol ennyire hosszútávban tudnak gondolkozni és tervezni prevenciós kérésekben.
Ezekhez a szigorú előírásokhoz az állam és polgárainak harmonikus viszonya szükséges, a polgárok bizalma és széles körű társadalmi elfogadottság, amelyet szintén széles körű egyeztetésnek kell megelőznie.
Ami itthon is működhet, az a kisközösségek önszerveződése, alulról jövő kezdeményezések, mint például a divany.hu cikkében is szereplő, 2008-ban elhunyt óbudai gyermekorvos, Dr. Faragó Sándor azaz a Ping-Pong Doki egy darab pingpongasztallal indította el sikeres prevenciós programját, nyomában néhány helyen éjszakai sportklubokat hoztak létre fiataloknak.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: divany.hu/babaszoba.hu
Kapcsolódó cikkek
