Évről évre emelkedik az évismétlők aránya az első osztályosok körében – derült ki a Népszava cikkéből. A lap a Központi Statisztikai Hivataltól igényelt adatokat az iskolakezdők teljesítményéről és nehézségeikről: az adatok szerint a 2021/2022-es tanévben az elsősök 4,6 százalékának kellett évet ismételni, míg a legutóbbi, 2022/2023-as tanévben az arányuk már 5,2 százalék volt.
A bukások aránya egyébként a rá következő évfolyamokban már lényegesen alacsonyabb a KSH adatai szerint. A másodikosok csupán 1,7 százaléknak kellett évet ismételnie, míg a harmadik és negyedik évfolyamban a bukások aránya nem éri el az 1 százalékot sem (0,8, illetve 0,9 százalék). Tehát jól látszik, hogy a nagy vízválasztót a gyermekek számára az első évfolyam jelenti, amelyet a statisztikai hivatal adatai szerint a június 15-én zárult tanévben majdnem ötezer kisdiáknak kell megismételni.
Az első évfolyamban megfigyelt, kimagasló bukási arány nagyrészt arra vezethető vissza, hogy sok gyermek nem megfelelő érettséggel kerül be az iskolapadba. Ebben pedig jelentős szerepe lehet annak a 2020 januárjától bevezetett intézkedésnek, amely kötelezővé tette a hatéves korú gyermekek beiskoláztatását. Korábban a szülő az óvodapedagógussal dönthetett arról, hogy a hatodik életévét betöltő gyermek érett-e már az iskolakezdése, vagy érdemes lenne még egy évet az óvodában töltenie. A három és fél éve életbe lépő intézkedés óta azonban az Oktatási Hivatalnál külön kell kérvényezni a halasztást, amelyet alaposan megírt indoklással és hivatalos dokumentumokkal is alá kell támasztani. A HáziPatika.com óvónőkkel és logopédusokkal is beszélt a témában, akik szerint a túlbürokratizált eljárásrend sok szülőt elrettent a halasztás kérvényezésétől még akkor is, ha érzik: a gyermek nem érett az iskolakezdésre.
„Dührohamot kapott, bepisilt”
„Számunkra az iskola első két éve kész rémálom volt. Nagyon sajnáljuk, hogy nem döntöttünk a halasztás mellett, ez az időszak ugyanis nem csak Zsanettet, de minket is rendkívül megterhelt” – mesélte Andrea (kérésére az ő, és kislánya nevét is megváltoztatták a cikkben). Nehéz szívvel nyugtázta, hogy a gyermeke 2021 szeptemberében elkezdte az iskolás éveit, mivel a kicsi már az óvodában sem igazán találta a helyét. Zsanett korábban nem volt különösebben szociális, és ugyan nem zavartatta magát idegenek társaságában, többnyire tudomást sem vett a környezetéről, rajzolgatott, énekelt magában. A csoportos foglalkozások sem kötötték le sokáig, gyorsan elkalandozott a figyelme, ő volt mindig az első, aki felkelt, és ott akarta hagyni a többieket egy közös játék során. Az óvónők javaslatára szakemberhez is fordultak, aki enyhébb figyelemzavart állapított meg nála – megnyugtatta ugyanakkor a szülőket azzal, hogy sem a fejlettsége, sem pedig a viselkedése nem indokol különösebb kezelést, vagy kiemelt figyelmet.
Az iskolás évek azonban Zsanett számára komoly nehézségekkel indultak. A korábban csendes kislány rendkívül zaklatottá vált, a közös foglalkozásokon nem akart részt venni, sokszor elsírta magát és haza akart menni. „Évek óta nem volt gondunk a szobatisztasággal, éjszakánként azonban többször is bepisilt, napközben pedig dührohamok törtek rá, lökdösődött, szinte kezelhetetlenné vált” – emlékezett vissza Andrea. Ismerősök tanácsára végül az iskolaváltás mellett döntöttek, ami költözéssel is járt, a gyermek a következő évet már egy magánfenntartású intézményben folytatta. „Kezdetben a költözés is nagyon megviselte a lányunkat, az új lakásunkban nagyon sokszor sírt, és csak velünk tudott elaludni. Az iskolaváltás azonban eddig bevált: alternatív pedagógiai módszerekkel, kisebb csoportokban foglalkoznak itt a gyerekekkel, aki láthatóan megnyugodott, barátokat is szerzett az új helyen” – mesélte az anyuka.
Sokan már meg sem próbálnak halasztást kérni
„A tavalyi tanévben volt is egy gyerek a csoportunkban, aki nagyon nehezen tudott kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel, visszahúzódó volt. Az óvónők és a szülők is egyetértettek abban, hogy még nem érett az iskolához, és kérvényezték az Oktatási Hivatalnál a halasztást. A hivatal elutasította a kérésünket, a szülő pedig meghajlott a döntés előtt, nem fellebbezett, így a kisfiúnak meg kellett kezdenie az iskolát szeptembertől. Később a szülőktől azt a visszajelzést kaptuk, hogy nagyon megbánták, amiért nem fellebbeztek, a kicsi ugyanis nem tudott beilleszkedni az osztályba, még jobban hatalmába kerítette a szorongás” – mondta el a HáziPatika megkeresésére Tallérné Pál Mariann óvodapedagógus. A kisfiú első éve rendkívül nehézkes és kudarcokkal teli volt, a pedagógusok pedig a szülőkkel is egyeztettek arról, hogy szükséges lenne az első osztály megismétlése. A további kudarcélmények elkerülése miatt végül átengedték a második osztályba, a gyermek számára azonban állandó nehézséget okozott a későbbiekben is a felzárkózás.
A 2020-as intézkedést követően több SNI-s és BTMN-es gyermeknek újra be kellett adnia a gyermek állapotát igazoló papírokat, a diagnosztizált eseteknél viszont már az Oktatási Hivatal automatikusan engedélyezte a halasztást. A gond inkább azokkal a gyerekekkel van, akiknél ugyan nem diagnosztizáltak valamilyen zavart, de nehezen tudnak a feladatra koncentrálni, túlzottan visszahúzódóak, összességében nem állnak még készen az iskola jelentette, újfajta kihívásokra.
Az iskolaérettségnek nagyon sok kritériuma van, például: beszédfegyelem, motiváltság, akaratlagos figyelem, beszédértés, megfelelő szókincs, életkornak megfelelő gondolkodási szint, emlékezet-képzelet, az írástanuláshoz fontos finommotorika, kommunikációs készség, feladattudat, életkorának megfelelő ismeretek, és még sorolhatnánk. Korábban ez úgy zajlott, hogy az óvónők minden gyermekről írtak egy jellemzést, kiemelve az erősségeiket és gyengeségeiket. Ez a szülők számára is fontos információkkal szolgálhatott, hiszen az intézmény falai között a gyerekek egészen máshogy viselkedhetnek, mint otthon, könnyebben fény derülhet a szociális interakciókkal, kötődéssel kapcsolatos nehézségekre, bizonyos készségek hiányára. A szülő így kaphatott egy objektívebb, szakmai szemszögből készült jellemzést a gyermekéről, a végső döntést azonban minden esetben a szülőnek kellett meghozni arról, megkezdje-e gyermeke az iskolát – hangsúlyozta az óvodapedagógus.
Nagyon fontos tehát Mariann szerint, hogy megfelelő kapcsolat alakuljon ki a szülő és az óvodapedagógus között, hogy megbeszélhessék a hiányosságokat, az esetleges problémákat. Úgy látja azonban, hogy az elmúlt években egyre több szülőben tudatosul az az elképzelés, hogy ha a gyermeke eléri a hatéves kort, akkor mindenképpen iskolában a helye. Csökken azoknak a száma, akik visszatartanák az óvodában, vagy fellebbeznének a hivatal döntése ellen. Az éretlenül iskolapadba kényszerített gyermek nehézségei azonban szerinte csak fokozódhatnak a lemaradás és a sorozatos kudarcok miatti szégyenérzet, szorongás hatására.
A HázPatika cikkének folytatásához kattintsd ide.
Kapcsolódó cikkek
