Gyerek

Ezek a jelei, hogy a gyerek túlterhelt

Sport, nyelvórák, zene – elsőben semmiképpen nem ajánlottak a különórák, a pszichológus szerint.
2024. Január 31.
fáradt gyerek
Kép: Getty Images

Ma már nem ritka, hogy a gyerekek iskola után még különféle különórákra járnak, legyen az sport, zene, nyelv vagy bármi egyéb, a kínálat szinte végtelen. Elsősöknek azonban az iskola is épp eléggé fárasztó lehet, ebben a korban egyáltalán nem ajánlottak a különórák – hívta fel a figyelmet Papp Anikó pszichológus az RTL Reggeli c. műsorában.

A gyerekkori túlterheltségnek megvannak az árulkodó jelei: a gyerek természetes megváltozik, visszahúzódó lesz, nem mesél az iskoláról, fáj a hasa, hányingere van reggelente, nem alszik jól. Ez mind arra utalhat, hogy túlságosan is leterhelt.

A különórák kiválasztásában alapvető tényező, hogy a gyerek szeresse azt, akkor lesz igazán motivált, ha olyan helyre megy, ami őt érdekli” – javasolta a pszichológus. Érdemes beszélni az edzővel, különtanárral is, hogy mennyire érzi jól magát a gyerek az órák alatt.

A pszichológus arról is beszélt, hogy a gyerekek mindennapjaiban nagyon fontos, hogy a szülővel töltsenek közös időt, erre a legalkalmasabb a vacsora és fürdés közötti időszak lehet.