Gyerek

Fogorvosnál derült ki, miért nem beszél a gyerek

Egy hatéves amerikai kisfiúról egy fogorvosi vizsgálat során derült ki, hogy nem fejlődési rendellenesség, hanem egy viszonylag gyakori és meglepően könnyen kezelhető fizikai elváltozás miatt nem képes beszélni.
2018. Október 06.
Fogorvosi vizsgálat során derítette ki, hogy lenőtt a kisfiú nyelve

Mason Motz texasi kisfiú egy ritka genetikai rendellenességgel, úgynevezett Sotos-szindrómával született, mely a családja szerint a beszédfejlődésére is hatással volt. A kisfiú élete első öt évében nagyon nehezen kommunikált, szinte egyáltalán nem beszélt, de egy egyszerű fogorvosi vizsgálatnál kiderült, hogy ennek jóval egyszerűbb oka van: le volt tapadva a nyelve.

A Sotos-szindrómára többek között a rendellenes növekedés, a szokatlanul nagy koponyaméret, a szellemi visszamaradottság, a viselkedési problémák, a hipotón izomzat és a beszédfejlődés zavarai a jellemzőek. Mason családja is ennek tulajdonította, hogy a kisfiú nem beszélt. Végül egy fogorvosi vizsgálat során derült ki, hogy a túlságosan rövid nyelvfék az oka számos problémájának. “Egészen kicsi kora óta nehezen evett, nem tudott nyelni, gyakran fulladozott az ételtől, emiatt alultáplálttá vált és a fogai is romlani kezdtek” – mondta Mason édesanyja, Meredith Motz az Inside Editionnek. “Természetesen a beszédfejlődésben is nagyon lemaradt, annak ellenére, hogy egyéves kora óta folyamatosan terápiára jár. De egy fogorvosi vizsgálat során dr. Amy Luedemann-Lazar kiderítette, hogy le van nőve a nyelve, és emiatt nem tudott beszélni. Soha senki nem ellenőrizte ezt nála.”

A kisfiút megműtötték, és a beavatkozás után 12 órával már szinte teljes mondatokban kezdett beszélni. Emellett az evési és nyelési gondjai is megoldódtak. “A viselkedése is rengeteget javult, sokkal jobban tud aludni is, és természetesen már abban sem akadályozza semmi, hogy kifejezze magát” – mondta el az édesanyja.

A lenőtt nyelv tulajdonképpen azt jelenti, hogy a nyelv alatt található kis hártya túlságosan rövid, emiatt a nyelv nem tud megfelelően mozogni. A lenőtt nyelv befolyásolhatja a baba szopási képességét, így a gyarapodását is, emellett pedig a beszédfejlődést is hátráltathatja. A lenőtt nyelv az újszülöttek nagyjából 5 százalékát érinti.

(Cikk forrása: ladbible.com)

Ez is érdekelhet: