Gyerek

Friss lista: Ezek az újonnan elfogadott, itthon adható lánynevek

Ebben a hónapban igazán különleges hangzású, és meglepő jelentésű lánynevek lettek anyakönyvezhetők Magyarországon. Mutatjuk, melyek ezek!
2024. Augusztus 14.

Hónapról-hónapra frissül az a lista, ami tartalmazza a Magyarországon gond nélkül anyakönyvezhető utóneveket. Most megmutatjuk, milyen érdekes névötleteket nyújtottak be a szülők a HUN-REN Nyelvtudományi Intézethez, ahol el is fogadták azokat.

Az itt dolgozók korábban már megosztották velünk, hogy a névötletek általában tavasszal és ősszel érkeznek hozzájuk a legnagyobb számban, de az év többi részében sem hagyják őket elbírálnivaló nélkül a különleges névről álmodozó szülők.

baba a kiságyban

Újonnan adható lánynevek A-tól X-ig

Az augusztus 1-i frissítést követően mindössze 5 új lánynévvel gazdagodott a szegényesnek amúgy sem nevezhető lista. Ez azt jelenti, hogy meglepő módon egy fiúnév-ötlet sem ment át a rostán.

Mint azt Raátz Judit, a Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa a Gyerekszobának elmondta, nem ritka, hogy:

az újonnan kérvényezett, majd el is fogadott nevet végül mégis elvetik a szülők, így azt végül egyetlen gyerek sem viseli, hibába lett anyakönyvezhető.

Kíváncsiak vagyunk, mikor kapja meg az első kislány az újonnan elfogadott nevek valamelyikét! Neked hogy tetszenek?

5 fotó megtekintése

Nyitókép: Getty Images