Gyerek

Hány kilós táskát cipel egy általános iskolás?

Az iskolatáska súlya legfeljebb a gyerek súlyának tíz százalékát érheti el. Ez egy átlagos 6-7 éves gyerek esetében azt jelenti, hogy a táska a tanszerekkel együtt maximum 2,5 kilogramm lehet. Valóban ennyit cipelnek a gyerekek? Olvasóinkat kérdeztük.
2023. Szeptember 28.
gyerekek iskolatáska
Kép: Getty Images

Ökölszabály, hogy a gyerekek testsúlyuk tíz százalékát vihetnék a hátukon, ami egy elsős esetében maximum 2,5 kilogrammot jelent. 2004 óta jogszabály rögzíti az iskolatáska súlyának csökkentésére irányuló intézkedéseket. Azóta eltelt majdnem egy évtized és a kérdés időről időre előkerül. Jó esetben erre odafigyelnek az iskolákban és amelyik tantárgyból csak lehet, legalább az alsósok a padban hagyhatják a nehéz tankönyveiket, füzeteiket, hogy ne kelljen mindennap oda-vissza cipekedniük. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy egy teljesen más témában, a gyerekek önálló közlekedése kontra autós mamataxik általános érv szokott lenni, hogy azért is hozzák-viszik a szülők a gyerekeiket az iskolába, mert nagyon nehéz a kis diákok táskája.

Az iskolatáska súlyával még egy EMMI rendelet is foglalkozott korábban: a tartós tankönyvre vonatkozó technológiai követelmények között említette az időtálló, de könnyű flexibilis kötésmód lehetőségét, valamint a könnyű belív papír használatát. Igaz, ez a rendelet már nem hatályos.

Annak is már tíz éve, hogy az akkori ombudsman vizsgálódott a témában,  több helyről bekérve az információkat és a megtett lépéseket. Ennek kapcsán akkor az OGYÉI főigazgatója is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy alsó tagozatban az iskolatáskák esetében a testsúly tíz százalékának megfelelő szigorú súlykorlátot be kéne tartani. Az akkori mérések szerint az egyik iskolában a harmadikosok átlagos testsúlya 36 kg volt, míg a gyerekek átlagosan 4,9 kg-os táskát vittek az iskolába, ami a testsúlyuk 14%-ának felel meg. A 4. osztály tanulóinak átlagos súlya 39 kg, az általuk vitt iskolatáska átlagos súlya 5,6 kg volt, ami a súlyuk 15 %-át tette ki. Volt olyan 5. osztály ahol átlagosan az egyik napon 6,2 kg (átlagos testsúlyuk 14-16%-a körül) volt, míg ugyanezen osztálynak másnap, amikor az órarendben úszásoktatás is volt, a táskáik átlagos súlya elérte a 9,7 kg-ot (átlagos testsúlyuk 22-25%-át).

A gyerekek persze a tankönyveken, füzeteken túl cipelik a vízzel teli kulacsot, a tízórait, sokan az ebédet, a tornafelszerelést, esetleg időnként egyéb dolgokat, például hangszert, úszás cuccot. És mivel a magyar gyerekeknek sok órájuk van, ezért a napi hat-hét könyv garantált, ehhez jönnek még a füzetek és egyéb felszerelések.

De nehéz az iskolatáska

Az iskolatáska súlya azonban időnként nemhogy a tíz, hanem a húsz százalékot is meghaladja, ahogy ebben a cikkünkben idéztük Lazáry Áront, a Semmelweis Egyetem gerincsebész szakorvosát. A szakember hozzátette, hogy a 7-12 éves kor közötti gyerekek 25-30 százaléka számolt be arról, hogy fájt már a dereka, háta vagy nyaka.

Megkérdeztük a Gyerekszoba.hu olvasóit, hogy az ő gyerekeik milyen súlyú iskolatáskával járnak mindennap. Bár a házi felmérésünk nem reprezentatív, a válaszokból úgy tűnik, nagyon sok gyereknél nem érvényesül az a bizonyos tíz százalékos határ.

– Attól függ, melyik napot nézzük. 6 kg de nincs benne minden. 5 osztályos, ha a tesi és rajz cuccot is belerakjuk akkor jóval több – írja olvasónk, Nikolett. –5 órája volt, ma 6 kg, de már se víz se tízórai benne, ha 6 órája van plusz egy kg könyv, fél liter inni, két szendvics, 8-9 kilót cipel, plusz 1-1,5 kg tesicucc, 5-be jár és 30 kg a gyermek… járunk ortopédiára… – osztotta meg velünk Csilla.

Enikő olvasónk egy beszédes fotót küldött, amin azt látjuk, hogy a táska 6,7 kilogrammot nyom.

Judit mindkét gyermeke iskolatáskáját lemérte: – 7-8 kiló kb. Naponta 8-10-12 könyvet kell vigyen a fiam. A kislányomé 3-4 kg. Anna Anikó olvasónk gyermeke nyolcadikos és a legkönnyebb napon 8 kg-ot cipel, de van, hogy 9 kg-ot plusz a tornazsák. Szilvia fia szintén nyolcadikos, ő ezt írja: – 12,4 kg, 8 osztály. Eszméletlen.

Hogy mondjuk ellenpéldát is: – 2-3 kg. Kulacs, uzsonnás doboz, tolltartó és az aktuális 1-2 házi feladat könyv , füzet. Csak azt hozzák haza a suliból amiben házi van. Ott a technika és rajz felszerelés az osztályban, tesi cucc, benti papucs – írja Szabina Ausztriából. – A nagyé most még kb. 1 kg, a kicsié a 600 ml-es kulaccsal együtt kb. 1 kg – írja olvasónk, Bernadett. Emőke gyermeke sem cipel sokat: – Max. 2-3 kg csak azt hozzák, amiben dolgoztak, bent van minden füzet, könyv. Mi visszük az ebédet, így max. attól nehezebb.

Ilyen a jó táska

Minden szülő pontosan tisztában van azzal, hogy az ergonomikus, a súlyt a háton elosztó hátizsákok a megfelelőek. Azok tehát, amelyek:

  • Állíthatóak, légáteresztő szivacsos háttámlájuk van;
  • Több ponton állítható pántrendszerük;
  • Derék- és széles mellkascsatokkal rendelkeznek;
  • Széles, szivacsos vállpántjuk van;
  • több tanévet is bírnak, mert állítható a háttámla a gyermek testmagasságához folyamatosan igazodva.

 

Egy ilyen iskolatáska ára 20 ezer forintnál kezdődik, de a 30-35 ezres sem ritka, határ pedig a csillagos ég. Persze sokkal jobb lenne mindenkinek, de főként a gyerekeknek, ha nem a drága táskával kompenzálnánk a terhet, hanem akár egy vászonszatyorral is járhatnának suliba, amibe épp elfér egy kulacs és egy szendvics.