Gyerek

HMPV: ezek a tünetek

Már Magyarországon is megjelent a Kínában gyorsan terjedő humán metapneumovírus, vagyis HMPV. Mutatjuk, melyek a legjellemzőbb tünetei.
2025. Február 10.
Kislány köhög

Kép: Getty Images

Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy Magyarországon is megjelent a Kínában gyorsan terjedő HMPV. A HMPV vírusról először az NNGYK egyik tavaly év végi jelentésében olvashattunk. Ez a légúti vírus valójában nem új vírus, évtizedek óta velünk él. Kemenesi Gábor virológus korábban a 24.hu-nak azt mondta, szó sincs újabb világjárványról. „A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a populációs immunitás csökkent le, emiatt lett nagyobb játszótere a HMPV-nek, emiatt tud kiugróan terjedni. Meglátjuk persze, hogy az elemzések milyen eredményeket hoznak, pánikra ugyanakkor semmi okunk nincs” – mondta a portálnak.

A HMPV elsősorban a felső légutakat célozza meg. A HáziPatika gyűjtötte össze a HMPV legjellemzőbb tüneteit:

Az influenzához hasonló panaszok lépnek fel, így az egyik gyakori tünet a magas láz.

A betegség sokszor a légutak gyulladásával jár, így köhögés és torokfájás is jellemző.

Sok beteg számol be intenzív fejfájásról is.

Az alapvető panaszok közé tartozik az orrfolyás és az orrdugulás is.

A súlyosabb tünetei közé tartozik a légzési nehézség, mellkasi fájdalom és a sípoló légzés.