Gyerek

Így magyarázd el a fogtündér dolgot a gyereknek

A fogtündér mítoszát alapvetően azért találták ki, hogy a fogak elvesztésének furcsa, néha fájdalmas élményét egy kicsit kevésbé traumatikusabbá tegye. Ha azt mondjuk a gyerekeknek, hogy egy varázslatos tündér berepül a szobájukba, és kicseréli a kipotyogott tejfogukat valamilyen ajándékra, az egy kicsit kellemesebbé teheti az egészet.
2022. November 22.
Kislány a kiesett fogát a tenyerében tartja
Getty Images

De a fogtündérről beszélni a gyerekeknek nem mindig egyszerű. Előfordulhat, hogy egyenesen a szemedbe néz, és megkérdezi: “De a fogtündér tényleg létezik?”

Mielőtt belemerülnénk abba, hogyan beszéljünk róla a gyerekekkel, hasznos lehet egy kis háttérinformáció. Úgy tartják, hogy a fogtündér először a Chicago Tribune című lap 1908-as számában megjelent történet révén került be az amerikai kultúrába, amelyben egy Lillian Brown nevű írónő azt javasolta a szülőknek, hogy a “fogtündér” minden elvesztett fog után öt centet hagyjon a párnájuk alatt. Ezt azért javasolta, hogy a gyerekek jobban elfogadják, hogy a meglazult tejfogakat kihúzzák. Az ötlet megfogant, és számos alkalommal jelent meg szülőknek szóló javaslatként.

Sok szülő számára azonban, bár nagyon szeretnék, hogy a gyerekük varázslatokkal és csodákkal teli gyermekkort élne át, feszültséget okoz, hogy hazudnak a gyereküknek. Pláne akkor, ha a gyerek egyenes kérdést tesz fel, amire egyenes választ vár.

Ha ebben a dilemmában vagyunk, akkor gondoljunk a következőre. A gyerekek azt játsszák, hogy teadélutánt tartanak a mackóik: kis csészék mögé ültetik őket. Ha megkérdeznénk erről a gyerekeket, egyikük sem mondaná azt, hogy a kis csészékben valódi tea van és senki sem gondolná, hogy a mackóik valóban ellátogattak egymáshoz.

A csoda éppen abban rejlik, hogy életük egy adott pontján pontosan tudják, hogy nincs fogtündér, de a csodára még vágynak. Biztosan minden szülő tudja, érzi, hogy mikor hisznek a gyerekeik még a Mikulásban, az angyalokban vagy éppen a fogtündérben. Mindaddig, amíg a gyereknek erre igénye van, nyugodtan fenntarthatjuk a varázslatot. De egyszerűen vissza is kérdezhetünk, ha nekünk szegezik a kérdés: szerinted, létezik? A gyerek válasza pedig megmutatja nekünk is az utat.

Arra azonban legyünk tekintettel, hogy más gyerekek lehetséges, hogy máshol tartanak, így ha a mi gyerekünk már tisztában van a fogtündér meséjével, attól még magában kell tartania ezt a titkot. Ez nem könnyű, de fontos, hogy megtanulja, ne rontsa el más örömét.

Kép: Getty Images

Forrás: romper.com