
Kép: Getty Images
Ahogy mi is többször is foglalkoztunk vele (cikkünk ITT és ITT), a kislány 14 hónapos volt, amikor az édesanyjával együtt eltűnt Olaszországból. 13 évvel később kiderült, hogy mindvégig Mezőtúron éltek, miközben az édesapa kereste őket. A nagymama állítja, a kislány soha nem volt elzárva – írja a Blikk. Egy ismerős súghatott a rendőröknek, így lett meg a kislány.
„Nagyon jól van Chantal és az édesanyja is. Ahogyan eddig is. Egy szó sem igaz abból, hogy fogva lett volna tartva” – nyilatkozta a Blikknek a kislány gondozójaként kijelölt nagymamája. Tóth Ildikó szerint egy ismerős súghatta meg a rendőröknek, hol keressék a 13 éve eltűnt lányt. „Van információm róla, hogy a lakókörnyezetünkből melyik ismerősünk tehet róla, de többet nem szeretnék róla elárulni” – mondta.
Felmerülhet a kérdés, hogyan járt iskolába a kislány. Erről a nagymama így nyilatkozott a lapnak: „Az édesanyja tanította a tanterv szerinti tankönyvekből, amiket minden évben beszereztünk neki. A lányom intelligens, több nyelven beszél, mindenhez hozzá tud szólni, az unokám pedig rendkívül céltudatos, ügyvéd szeretne lenni. Most is éppen bent tanul a házban. Egyébként nem csak a tananyagot tudja, kérdezhetik őt a csillagászatról vagy éppen a rég kipusztult hüllőkről is. (…) Minden kötelező védőoltást megkapott idejében és hiánytalanul. Nagyon jól ellátott és nevelt, okos gyerekről van szó.”
Arra a kérdésre, hogy hány ember tudott arról, hol van Chantal, így felelt „Ez egy kisváros, mindenki ismer mindenkit a születése óta. Sok valótlanság jelent meg rólunk, és összezárt a város. A kislány soha nem volt elzárva, rengeteg barátja volt. Mindenki tudta az igazságot. Az anyukája mindenhova járt vele.”