Gyerek

Jelek, hogy magas a gyerek vérnyomása

A magas vérnyomás nem csak felnőtteket érint, mint krónikus betegség már gyerekkorban is jelentkezhet. Fontos idejében észrevenni a jeleit, de mégis mi szúrhat szemet a szülőknek?
2023. Január 09.
Vérnyomás-mérés kisfiúnak az orvosi rendelőben
Kép: Getty Images

A magas vérnyomás (hypertonia) előfordulása felnőttkorban népbetegségnek számít. Magyarországon 3,5 millió embert érint, csendes gyilkosként szokás emlegetni, nem alaptalanul, mert jelentősen hozzájárul a hazai szív- és érrendszeri halálozási mutatókhoz.

Magas vérnyomás már gyerekkorban is jelentkezhet, csecsemőkorban előfordulása igen ritka kb. 1%-os, azonban az iskolás kortól előfordulása egyre nő és főként a kórosan elhízott gyermekek körében eléri akár a 20-30%-ot is – írja a gyogyhirek.hu.

Mikor beszélünk magas vérnyomásról?

A magas vérnyomás az az állapot, amelyben a szív és az erek falára feszülő nyomás meghaladja a normális értéket. A vérnyomás értéke két számból tevődik össze. Az első szám – a magasabb értékű – szisztolés vérnyomás, mely az a maximális nyomásérték, melyet a szív összehúzódásakor mérünk. A második szám a diasztolés vérnyomás, mely az a minimális nyomásérték, melyet a szív kamráinak elernyedésekor mérünk.

Amíg felnőttkorban a 140/90 Hgmm értéket, vagy az a fölöttit hypertoniának tekintjük, addig gyermekkorban egyetlen értékkel ezt nem lehet meghatározni, mert az értéket nagyban befolyásolja a gyerek életkora, neme és testmagassága. Optimálisnak a 120/80 Hgmm alatti vérnyomás értékeket tekinthetjük, és hasonlóan a testmagasság, testsúly percentilis táblázatokhoz, akkor beszélünk magas vérnyomásról, ha a korcsoport 95 percentilis értékét meghaladja.

A magas vérnyomás tünetei gyermekkorban

A magas vérnyomás legtöbbször hosszú ideig tünetszegény állapot. Fontos tudni, hogy a tünetek a magas vérnyomás súlyossága, hosszabb ideje való fennállása esetén illetve kritikusan kiugró vérnyomásértékek esetén jelennek meg – figyelmeztet a gyogyhirek.hu. Legjellemzőbb tünetek: fejődésbeli elmaradás, gyakori orrvérzés, fejfájás, mellkasi fájdalom, ingerlékenység, kipirulás és fokozott verejtékezés, szédülés, hányinger, látásromlás.

Forrás: gyogyhirek.hu