Gyerek

Kampány indult az egészségügyi dolgozók mentális megsegítéséért

Az Arctalan hősök elnevezésű kampány célja, hogy mentális segítséget nyújtsanak az egészségügyi dolgozók részére, akik immár több hónapja minden nap a koronavírus-világjárvány frontvonalában küzdenek.
2020. December 19.
A képen a két aláíró, Dr. Demetrovics Zsolt az ELTE PPK dékánja és Dr. Spányik András orvos, az alapítvány kurátora. (Fotó: MedSpot Alapítvány)

Együttműködési megállapodást írt alá a MedSpot Alapítvány és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara (PPK). Az Arctalan hősök elnevezésű kampánnyal a szervezet célja, hogy mentális segítséget nyújtson az egészségügyi dolgozók részére, akik immár több hónapja minden nap a koronavírus-világjárvány frontvonalában küzdenek. A szakemberek számára az idei karácsonyi időszak még megterhelőbb lehet, hiszen az ünnepek alatt is Covid-beteg szeretteink életéért harcolnak majd – saját családjuktól távol. Lelki támogatásuk ezért most kiemelten is fontos.

A Covid-19-pandémia időszakában mindenkinek rendkívüli egyéni és társadalmi kihívásokkal kell szembenéznie. Az egészségügyben dolgozókra hatalmas teher hárul, hiszen emberfeletti munkát végeznek a koronavírus-világjárvány frontvonalában, de nem csupán a gyógyításban kell helytállniuk. A védőfelszerelések miatt arctalanná vált hőseink ők, akiknek szintén nagy szükségük van segítségre.

Egyéni krízisintervenciós konzultációkat biztosítunk, amelyeket igyekszünk úgy, online megszervezni, hogy kritikus helyzetben is igénybe tudják venni a kollégák, továbbá úgynevezett Bálint-csoportokban segítő foglalkozásokat tartunk a kórházakban. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karával kutatást végzünk majd, hogy pontos képet kapjunk arról, az egészségügyi dolgozók milyen állapotban vannak, ez hogyan változik, ezáltal pedig a mentális segítségnyújtás hatásait is tudjuk majd mérni. Mindemellett közösen olyan segédanyagok – relaxációs vagy edukációs programok – elkészítését is tervezzük, amelyeket az egészségügyi dolgozók akár munka közben is el tudnak érni a honlapunkon keresztül” – emelte ki az együttműködés kapcsán dr. Spányik András orvos, a MedSpot Alapítvány kurátora.

Alvászavar, depresszió, poszttraumásstressz-szindróma – a legfrissebb külföldi adatok szerint ezek a tünetek vagy megbetegedések jellemzőek leginkább az egészségügyi dolgozókra a koronavírus-világjárvány időszakában.

“Már a Covid-19-pandémia előtt végzett kutatások is azt mutatták, hogy az egészségügyi dolgozókat sokkal több stressz éri foglalkozásuk gyakorlása során, mint más hivatások képviselőit. Mindez pedig csak tovább fokozódott a koronavírus-világjárvány miatt, hiszen nap mint nap szembesülnek az élet-halál kérdésével, valamint az állandó készenlét – amellett, hogy fizikailag is megterhelő – szintén stresszfaktort jelent. Túlterhelt a rendszer és egyre gyűlik a feldolgozatlan élményanyag, amivel nem biztos, hogy van idejük foglalkozni. Nagyon fontos, hogy olyan szolgáltatásokat tudjuk nyújtani számukra, amelyekkel kezelhetővé válnak ezek a helyzetek. Ezért is örülünk a most aláírt megállapodásnak” – hangsúlyozta Demetrovics Zsolt, az ELTE PPK dékánja.

A MedSpot Alapítvány küldetése, hogy olyan mentális támogatást nyújtson az orvosok és az egészségügyi dolgozók számára, amellyel könnyebben átvészelik ezt a hihetetlenül megterhelő időszakot, valamint hogy hosszú távon, így a pandémia befejeződése után is folyamatosan segítse őket abban, hogy családjukkal együtt könnyebben fel tudják dolgozni mindazt, amit átéltek – traumáikat, lelki problémáikat. Ennek minél szélesebb körű megvalósítását szolgálja az Arctalan hősök kampány. A kezdeményezéshez többek között az Uzsoki Utcai Kórház munkatársai is csatlakoztak.

Forrás: MedSpot Alapítvány