Tudjuk, hogy senkinek nem jó, ha kiabálunk a gyerekekkel: rájuk is nagyon rosszul hat, ritkán viszi előre a konfliktust úgy, ahogy szeretnénk, és mi, szülők is szörnyen érezzük magunkat utána (közben is). Ugyan melyik szülő szeretne „kiabálós szülő” lenni, és ugyan kivel ne fordult volna még elő, hogy megfogadta, hogy higgadtabb, nyugodtabb, türelmesebb lesz, és többet nem kiabál. Amit bizony sokszor nem könnyű betartani. Nem azért, mert olyan égetni valóan rossz gyerekeink lennének. Hanem mert stresszhelyzetben a tudatos elhatározásaink helyzet általában az önkéntelen reakcióink, berögződéseink, megszokott sémáink veszik át a terepet. Amikor feszült a helyzet, jóval nehezebb tudatosan másképp reagálni, mint amit megszoktunk, mint ami magától jönne. Nehéz, de nem lehetetlen.
Így érd el, hogy kevesebbet kiabálj
Ez a tudatosság fejleszthető – és nagyon is érdemes dolgozni rajta. Nagyon jó hatással lehet az egész családra, ha a megszokott dinamikán változtatni tudsz. Mutatjuk, mi minden segíthet ebben.
1. Döntsd el, hogy változtatni akarsz
Az, hogy felismerted a problémát, máris rengeteget mozdít előre. Sokszor kiabálsz, pedig nem szeretnél, és ezen változtatni akarsz – ennek tudatosítása az első és rendkívül fontos lépés.
2. Válassz jó célt
A „soha többet nem fogok kiabálni” nem jó cél, mert nagyjából teljesíthetetlen. De legalábbis túlságosan nagy elvárás – az elején mindenképp. A „kevesebbet kiabálok” megvalósíthatóbb, és és nem érzed akkora kudarcnak, amikor esetleg nem sikerül betartani. De lehet ez „higgadtabb leszek”, „nyugodtabban reagálok”, „igyekszem megőrizni a türelmemet” – amit a magadénak érzel. A soha többé azonban ne szerepeljen benne…
3. Válassz taktikát
Találd ki, hogyan szeretnél reagálni a kiabálás helyett. Ez nagyban függ a gyerek életkorától, temperamentumától, a te temperamentumodtól, a már kialakult dinamikától. Lehet, hogy megpróbálod ilyenkor humorral oldani a helyzetet. Vagy együtt csinálni a gyerekkel, amire kérnéd. Esetleg higgadtan, a szemébe nézve beszéled meg vele, mit szeretnél. Esetleg ilyenkor veszel pár lassú lélegzetet, mielőtt reagálsz – a lényeg, hogy legyen terved, mit csinálsz másképp. (Ebben a cikkben is találsz pár ötletet.) Csak a „nem kiabálok” nem elég.
4. Figyeld magad
És most jön a lényeg. Mindig van egy pont, amikor elszakad a cérna, elgurul a gyógyszer, elszáll az agyad. Na ezt kellene felismerni – lehetőleg még azelőtt, hogy megtörténik. És akkor bevetni ezt a másképp reagálást. Vagy legalább megállítani azt a reakcióláncot, ami a kiabáláshoz vezet. Na ez tényleg nem könnyű feladat, de megéri gyakorolni.
5. Tanulj magadról
Sokat tanulhatsz, ha ilyenkor elgondolkodsz azon, mi történik épp. Miért van kiborulva a gyereked? És miért akadtál ki te ennyire? Milyen érzéseid, gondolataid vannak, ami miatt kiabálnál? Az az igazság, hogy azért ezt nagyon nehéz éles helyzetben megvalósítani – ehhez kell a gyakorlás. Addig is van egy trükk, ami nagyon sokat lendíthet előre: csináld ezt nyugiban, vagy utólag. Jess Vanderwier, a Nurturedfirst terapeuta szakértőjének tanácsát bővebben is kifejtjük.
Menj rá a miértekre
Jess egy történetet mesél el, amikor is, egy fárasztó nap után a tegnapról maradt lasagnét adta a gyerekeknek vacsira, akik ezen kiakadtak: az ovis fújolt, a totyogós sírva fakadt, az iskolás csak a szemét forgatta. És ezen Jess kiborult, és bizony elszakadt az a bizonyos cérna. (Igen, még egy pszichológusnál is elszakad néha.) Ami ezután következett, az mindenkinek rengeteget segíthet abban, hogy nyugodtabb, türelmesebb szülővé válhasson. Jess elvonult, a férjére hagyta kicsit a gyerekeket. (Igen, sajnos ez nem mindig megvalósítható, van, hogy más megoldást kell találni arra, hogy egy pici szünetet tudj tartani.) És ekkor jött az alábbi kérdések alapos átgondolása:
- Miért veszítettem el ilyen könnyen a türelmemet?
- Mit éreztem, mielőtt kiabálni kezdtem?
- Miért akadhattak ki ilyen apróságon a gyerekek?
- Hogyan érezhették magukat a helyzet előtt?
- Mire lett volna szükségem, és mire lett volna szükségük nekik? Mi alakult másképp?
Legyél megértő és együtt érző magaddal és a gyerekekkel is, mikor ezt átgondolod. De tartsd észben, hogy te vagy a felnőtt, nekik még szükségük van a te segítségedre az érzelmeik szabályozásában, ők ezt még csak tanulják. Ha te ki vagy akadva, ők is ki lesznek előbb-utóbb.
De ilyen előfordul mindenkivel. Nem katasztrófa, főképp ha utána tudsz megállni, tudsz megértő lenni, bocsánatot kérni, és segíteni nekik, mi miért történt.
Mert ilyenkor mindannyian tanultok. Te azt, miért veszíted el gyakran a türelmedet, és mikor kell másképp reagálni, mint ami magától jönne. Ők pedig konfliktuskezelést, az érzelmek felismerését, és azt, hogy mindenki hibázik. Hibázni nem tilos, de tanulni kell belőle.
Hogy könnyebben érthető legyen, lássuk, mi történt Jesséknél:
- Felismerte, hogy a rengeteg feladat, munkahelyi teendő miatt különösen ingerült volt vacsora előtt.
- Átgondolta, hogy a gyerekeknek is sűrű hetük volt, fáradtak, és már eleve feszülten ültek le vacsorázni.
- Az egyébként kedvelt lasagnénak szóló fújolás mögött valójában ez a kimerültség van – és az, hogy valahol ki kellett engedniük a feszültséget.
- És az sem segített, hogy az ételt egy ideges, sürgető, türelmetlen anyukától kapták.
- Szóval mikor Jess lehiggadt, visszament és bocsánatot kért, hogy ilyen rosszul reagált – elmagyarázta, hogy fáradt volt, feszült, ezért borult ki.
- Majd megkérte őket, hogy mindenki idézzen fel valamit, amiért hálás – ő értük, a gyerekekért és az együtt töltött időért.
- A rövid beszélgetés után újra nekifutottak az „undi” lasagnénak, és nyugodtan megették.
Nem az a lényeg, hogy sosem hibázhatsz, hogy mindig türelmesnek kell lenned. Hanem az, hogy törekedj rá, és amikor nem jön össze, akkor tanulj belőle – és a gyerekeid is tanulhassanak belőle.