A zsenialitás jelei már egészen fiatal korban megjelenhetnek
A Családi kör forgatókönyvírója (akivel évekig együtt dolgozott Ranschburg Jenő) egy ízben tanácsot kért a pszichológustól. Gyereke az iskolában folyton hármasokat hozott rajzból, ami azért volt furcsa, mert az óvodában még nagyon tehetségesnek tartották. Amikor az édesapa megkérdezte a fiát, hogy miért kap mindig hármasokat, akkor a gyerek válasza az volt: azért, mert mindig kimegyek a vonalból.
A tehetséges gyerekek alapvető problémája, hogy átvitt és valódi értelemben is kimennek a vonalból. Az iskolában – mindenhol a világon – húznak egy vonalat lent, és egyet fent. A pedagógusok arra törekednek, hogy a gyerekeket a két vonal közé tereljék. Ha valaki a vonal alatt teljesít, akkor az a feladat, hogy fel kell hozni a középszintre. Ha valaki fölötte teljesít, nos, akkor – persze nem szándékosan – ütögetik a gyerek fejecskéjét, és nyomják vissza, hiszen kifelé megy a vonalból. Egy ír mondás szerint ha azt akarod, hogy gyönyörű pipacsmeződ legyen, akkor a kiemelkedő, kilógó pipacsok fejét le kell vágni – így lesz szép, egyenletes a látvány.
Ezzel a szemlélettel sajnos a tehetség ellen dolgozik a pedagógia, hiszen arra ösztönzik a gyereket, hogy a tehetséges tárgy rovására foglalkozzon azzal, amiben rossz. Mi lesz ennek az eredménye? A rossz tárgyból talán kicsit jobb lesz – ám amiben tehetséges, abban nem engedik kibontakozni, és egy idő után a tehetség is eltűnhet.
Hiperaktív, túlérzékeny, különc
– A tehetséges gyereknek remek képességei vannak, rengeteget tud, és általában valamilyen rendkívüli érzékenységgel születik. Ez konfliktusokat okoz, mivel a zsenialitással megáldott gyerek gyakran szórakozott vagy túlmozgásos, akkor is beszél, amikor nem kellene, és főként olyat mond, amit akkor és ott nagyon nem kellene. Ezért átoknehezen illeszkedik a közösségbe is – mondta Ranschburg Jenő.Általában véve igaz, hogy a zsenialitással megáldott gyerekek kicsit furcsák, különcök, szúrja őket a pulóver, zavarja őket a zokni (mint ahogy Faludy Györgyöt is zavarta), előfordul, hogy csecsemőkorukban már értő füllel hallgatják a zenét, és rögtön abbahagyják a sírást, vagy nem lehet őket vakuval fényképezni, mert mindig becsukják a szemüket. Hamar felállnak, és jár a kezük-lábuk – sok tekintetben gyorsabban fejlődnek kortársaiknál.- Néha úgy érzem, hogy a tehetségnek a dadogáshoz is van köze – de ezt meg kell majd még néznem, mert ez csak sejtés – említette Ranschburg Jenő az utolsó előadásán, 2011 februárjában.A pszichológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a tehetségnek köze lehet a hiperaktivitáshoz is, már amennyire hiperaktív jelzővel kell illetni egy tehetséges gyereket. Ahogy fogalmazott: – Egy vén, lusta, farkával legyeket hessegető oroszlán számára minden gepárd hiperaktív!
Az én iskolámban…
– Mindenki a legjobbat akarja a csemetéjének, és alig akad olyan szülő, aki ne állítaná azt, hogy akár az életét is feláldozná a gyerekéért – ám igazi áldozatot mégsem hoz érte – gondolkodtatta el hallgatóságát a pszichológus. Mert mit is értünk igazi áldozat alatt?- Én azt értem alatta, hogy kikapcsolja a tévét, vagy átkapcsol egy gyereknek való műsorra, hogy mesél neki, megválaszolja a kérdéseit. Ugye? Az életemet bármikor – ám az ilyen időigényes dolgokat nem adjuk oda a gyerekünknek – szembesítette a szülőket tapasztalatival Ranschburg Jenő.
Tehetségek köztünk
A hallgatóság soraiból rengetegen érezték úgy, hogy ismernek olyan gyereket, aki valamiben kiemelkedőt nyújt a kortársaihoz képest, ezért felvetődött a kérdés, hogy hány “tehetség” élhet közöttünk. – Senki nem tudja megmondani, hogy hány tehetséges gyerek van, mert a legtöbb gyerek soha nem kerül el ilyen vizsgálatra – adta meg a magyarázatot a szakpszichológus, és azt is hozzátette, hogy a pedagógusok gyakran mondják, hogy a gyerek elsősorban gyerek, és csak másodsorban tehetséges.- Bennem az utóbbi tíz évben egyre erősödik a gyanú, hogy a kiugróan tehetséges gyereknél ez mégsem így van. Hogy ez a tehetség elviszi őket a gyerekségből, más lesz a nézőpontjuk, mint a korukbéli gyerekeknek.- Mi, átlagemberek – magamat beleértve, és én szívesen vállalom ezt az átlagságomat – nagyra értékeljük a szorgalmat és kötelességtudást. És közben ott vannak ezek az istenáldotta, különleges tehetségű gyerekek, akiknek adatott valami, amit az örökös kötelességre figyelmeztetéssel tönkre lehet tenni! – hívta fel a figyelmet a 76 éves, de szellemileg tökéletesen friss, és hatalmas tapasztalattal rendelkező szakember.- Már a 70-es években megírtam a Élet és Tudományban, ha nekem lenne egy iskolám – és már akkor megnyugtattam mindenkit, hogy ne aggódjanak, nekem sosem lesz -, akkor a gyerekek nem első, második, harmadik, negyedik osztályba járnának, hanem egy éve, két éve, három éve, négy éve járnának iskolába. Én azt fogadnám el a gyerekektől, amit nyújtani tudnak, nem egy normához, hanem magukhoz mérném őket, és szabadon engedném a kíváncsiságukat, hadd szárnyaljanak – fejezte be utolsó előadását Ranschburg Jenő.Mindannyiunk kedves gyerekpszichológusának már valóban nem lesz soha saját iskolája, ám tanításain, válaszain nemzedékek szülői nőttek fel. Mi mindannyian tőle kapott tudásunkra büszkén címezhetjük neki Karinthy szavait, ha letesszük számtalan könyvének egyikét, és elindulunk megoldani a problémánkat az ő tanításai szerint: Tanár úr, kérem, én készültem!Cikkünk előzményét itt találod!
Kapcsolódó cikkek
